Mottó: A világban minden és mindenki jól van, még a látszólag rossz is..., ha egy kicsit távolabbról, vagy magasabbról szemléljük életünket.
A minap arról beszélgettünk baráti-családi körben, hogy egyre több európai országban épül mecset az egyre nagyobb számban ott élő hívő muszlimok számára.
S hogy ez egyáltalán nem új keletű történet, arról eszembe jutott a 26 éve készült Giuseppe Tornatore rendezte Mindenki jól van című film, melynek főszereplője az idős, rövidlátó Matteo Scuro (Marcello Mastroianni).
A becsületben megőszült operarajongó nagyapa, Matteo Scuro nagyon várja már öt gyermeke és unokái esedékes nyári látogatását és a velük való együtt nyaralást. Mikor a megbeszélt napra senki sem jön el, elhatározza, hogy maga keresi fel őket. Öt gyermeke után járva Nápolytól Torinóig beutazza szinte egész Itáliát. (A gyerekek a neveiket is operahősökről kapták Canio - Tosca - Guglielmo - Norma - Alvaro) Útja során az országnak olyan arca tárul fel, amely nem kerül az újságok címoldalára és amelyet sohasem látni a televízióban. Gyerekei élete is nagyon különbözik attól, amiről Matteónak eddig tudomása volt – rá kell jönnie, hogy így vagy úgy, de becsapják, és hiába hozza rendbe egymás után mindegyikük többé-kevésbé elrontott életét, valójában mindegyiküknek csak útjában van. Végül meg kell történnie a tragédiának, hogy újra egyesüljön a család… (wikipédia)
A filmben a nyolcvanas évek végén járunk. Rómában - a menye jóvoltából -, Matteo az éppen akkor épülő gigantikus méretű mecsetbe is elvetődik.
Ekkor hangzik el - némi ismeretterjesztésként -, hogy Rómában ötvenkétezer muzulmán él, többen mint egy olasz kisvárosban.
Matteót lenyűgözik mecset méretei, ahol a kövezet sikálását is kelet felé térdepelve végzik a munkások. Távozáskor Matteo tétován keresztet vet.
Túl ezen a jeleneten, igazi nagyívű olasz filmet láthatunk. Az Oscar-díjas Tornatore a nagy történetmesélő, akit Fellini utódának is mondhatunk. A korábbi Cinema Paradiso filmjében, mintha az ő mozis karrierje kezdetének lennénk a szemtanúi.
Egy szimbolikus kép abból a filmből: A kikötőben egy halomban állnak a hajó nélküli horgonyok. (A gyökereiket elvesztő fiatalok.)
A Cinema Paradiso történetének egyenes folytatása a Mindenki jól van. A "horgony nélküli hajókon" eltávolodott gyermekek életébe pillant bele Matteo, ahogy felkeresi őket sorra.
Néhány szimbolikus kép és jelenet ízelítőül:
Szicília szigetéről indul a vonat egy olyan kisvárosból ahonnan csak egy sínpár vezet ki (csak oda, vagy csak vissza mehet rajta szerelvény). Felszálláskor egy kisfiú a filmforgatást kézjelekkel imitálja. Sokszor fut a vonat sötét alagútba, a valóságból az álomba. Időnként köd és felhők takarják az igazságot a szereplők elől.
Forog tehát az életfilm.
A vonatablakokon - mint filmkockákon keresztül -, egy régi tengerparti családi jelenet pereg, ekhós szekerekkel; szürrealisztikus képként egy fehér lóval, s egy fekete szörnyre emlékeztető ballon vészjósló árnyékával; öt gyerek önfeledt játékával, amint Matteo felfedezett őszhajszálait egy-egy lírával díjazza.
A családi képeslapon a már felnőtt gyermekek, mintha színielőadás szereplői lennének. Mindegyikük a neve által kiosztott szerep jelmezében, (szimbolikusan az apa által jónak gondolt szerep jelmezében.)
Nápolyban egy örömlány lábát mutatva kínálja magát, melyre Matteo is felhúzza nadrágját a lába szárán, majd mindketten derülnek e helyzet komikumán.
Rómában a buszablakból, mint egy filmkockán látszik egy antik hős szobrának feje, felső teste és külön egy lábfeje rákötözve a furgonra. (Így múlik el a világ dicsősége.)
Firenzében egy televízió előtt etetőszékben ülő csecsemő látványa, aki csak akkor keseredik el, amikor nem látja a mozgó képet, s aki számára a mosógép ablakában forgó szennyes ruha látványa is ugyanúgy megnyugtató. (analógia tv-ben levő szenny és a mosógépben tisztuló szennyes között)
A fehérneműmodell lánynak pedig csak a teste kell a fotózáshoz, az arca nem. Majd a Milánói Dómot körülvevő kerítés óriásplakátján az ő teste látható, s a kukucskáló nyílás pedig nem más, mint a köldök részen fúrt lyuk, csak ezen keresztül látható a hatalmas keresztény katedrális. (Ellenpontjaként a mecset hatalmas belső tere látványának.)
Torinóban a szentjánosbogarak, amik valójában az üveglapra vetített fény foltok, mellyel az unoka teszi próbára a nagypapa megtéveszthetőségét.
Az unokák, akik jobban szót értenek a nagyszülőkkel, mint a gyerekek és a szülők.
Ebben a filmben tehát minden és mindenki más, mint ami/aki a valóságban.
Jobb talán a fájó igazság tudása, mint a hazugságban való őrlődés, önbecsapás?!
A film amerikai-olasz feldolgozását, Robert De Niro főszereplésével, 2009-ben mutatták be Mindenki megvan címmel.
A történet ugyanaz, s néhány dramaturgiai megoldás is visszaköszön a Tornatore rendezte filmből. Az amerikai változatban az emberi kapcsolatok drámája talán jobban átjön, viszont művészileg az olasz-francia, 1990-es változat verhetetlen.
Az utóbbi Mindenki megvan itt látható.
De van Jack Nicolsonnal is egy hasonló dramaturgiájú film: A Schmith története.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése