Tavasz, nyár, ősz, tél és újra tavasz

Az ünnepek alatt újranéztünk néhány számunkra fontos filmet. Az egyiket (Még egy év) azért mert, a benne szereplő házaspárban magunkra ismertünk már korábban is, s hogy hasonló élethelyzeteink voltak/vannak, mint nekik. (Erről már korábban írtam is.)

Hogy-hogy nem, a film időbeli tagolásának főcímei megegyeztek Ki-Duk Kim, koreai rendező 2003-as Tavasz, nyár, ősz, tél és újra tavasz című filmjével.

Senki sem mentes az évszakok hatalmától, azok évenkénti születési, fejlődési és hanyatlási ciklusától. Még az a két szerzetes sem, akik a hegyekkel körülvett tavacska mellett osztoznak egy remetelakon. Az évszakok változása nem csak a természetre, hanem a benne élő emberekre is erős hatást gyakorol. Felpezsdít, energiával tölt meg, sebeket gyógyít és elmélkedésre késztet. Az öreg szerzetes vigyázó szemei előtt, egy gyermekből lassan fiatalember lesz, aki megtapasztalja az ártatlanság elvesztését, amikor a játék kegyetlenségbe torkollik... a szerelem ébredését, amikor egy nő belép zárt világukba... a féltékenység és a megszállottság gyilkos hatalmát... a megváltás árát... a tapasztalat adta felvilágosodását. Éppúgy, ahogyan örök az évszakok váltakozása, úgy lesz a remetelak mindig a lélek otthona a jelen és az örökkévalóság között lebegve. Forrás: port.hu

Bűn és bűnhődés

Idén pedig egy karácsonyi baráti beszélgetésünkben a "bűn és bűnhődés" karmikus témájával foglalkoztunk és nekem megint ez a filmanalógia jutott eszembe.Találtam is egy ragyogó részletes elemzést a filmről és a benne levő szimbólumokról.

A keleti bűnök mások mint a nyugatiak:

NYUGATON

1. Kapzsiság vagy mohóság.
2. Kéjelgés, testi és nemi vágy.
3. Büszkeség.
4. Harag.
5. Irigység.
6. Falánkság.
7. Lustaság.

KELETEN

1. Görcsös kapaszkodás
2. Szenvedély
3. Harag, düh
4. Téves ítélet
5. Az emlékezet elvesztése
6. A bölcsesség elvesztése
7. A teljes összeomlás

Keleten a bűnök egymásból következnek, tehát a "görcsös kapaszkodásból" nőnek ki. Feldmár András levezetése:

"Ha az ember azért munkálkodik, hogy a munka gyümölcsét élvezze, abból ragaszkodás, kapaszkodás, kötődés születik. S a görcsös kapaszkodás az első bűn. Amikor az anyánk azt mondja nekünk, hogy "mindent feláldoztam érted, s most képes vagy ezt mondani nekem", akkor ilyen görcsösen Kapaszkodik. Ez a hinduk szerint bűn. Nem az én bűnöm, az anyám bűne. Mert ha ő adott valamit nekem, dolgozott értem, azt mindenféle kötődés, elvárás nélkül kellett volna, hogy csinálja. Abban a pillanatban, amikor valamit elvár tőlem, akkor már ennek a görcsös kapaszkodásnak a bűnében él. Akkor már a munkája gyümölcsét akarja élvezni, nem a munkáját. Ez az egyik legfontosabb dolog, amit a Kelettől meg tudunk tanulni, azaz az, hogy valami rettenetesen rossz történik akkor, amikor nem a folyamatot élvezzük, hanem csak kibírjuk a folyamatot azért, hogy a végén majd jó legyen nekünk. A keletiek azt mondják, hogy a célért dolgozni őrültség, s ez azt jelentené, hogy a nyugati országok legtöbb emberét elmegyógyintézetbe kellene vinni, mert legtöbb nyugati ember nem azért dolgozik, mert a munkáját élvezi, hanem azért, hogy a munka gyümölcsét élvezze. Tehát a Bhagawad Gita szerint csaknem mindannyian bűnösök vagyunk. Az első bűn tehát a kötődés, a ragaszkodás. Ebből fakad a szenvedély és mindenféle érzelem.
A második bűn a szenvedély. A sok szenvedélyből születik a harag, a düh, ami a harmadik bűn. A harag tehát mindkét kultúrában bűn. A haragból születnek mindenféle téveszmék, hallucinációk, téves ítéletek, amik a negyedik bűnt alkotják. Tehát a téveszmék, illúziók, hallucinációk, a hinduk szerint nem pszichiátriai, hanem morális problémák. Amikor az ember már annyira haragszik, hogy tele lesz téveszmékkel, és téves ítéleteket hoz, akkor elveszíti az emlékezetét. Olyankor már semmire sem tud teljesen emlékezni. Az emlékezet elveszítése az ötödik bűn. A hatodik a bölcsesség elvesztése. Bölcsességen a megkülönböztetés képességét értik. Nem mindegy minden, nem minden ugyanolyan. Aki bölcs, az nagyon tisztán látja a dolgok közötti határokat. Ha valaki már nem tud megkülönböztetni, ha minden ugyanaz, egyforma a számára, az a bölcsesség elvesztését jelenti, ami a hatodik bűn. A hetedik bűn pedig a teljes összeomlás. A bölcsesség elvesztése után a teljes összeomlás következik."

S bűntől való megszabadulás pedig a visszafelé úton történik.

"Amikor olyasvalakivel találkozik az ember, aki teljesen összeomlott, akkor azt az illetőt fel kell építeni. A felépítés pontosan az ellenkező irányba halad. Az első dolog, amit az embernek meg kell tanulnia az, hogy aki segít -a terapeuta, vagy az erkölcsi tanító, a guru, vagy bárminek hívjuk - ha segíteni akar annak, aki teljesen összeomlott, meg kell tanítani az illetőt a megkülönböztetés képességére. Ez az első probléma. Miután ez sikerült, az ember elkezd emlékezni, ha megengedheti magának azt, hogy mindenre emlékezzék, arra is, amit azért felejtett el, mert nem akart különbséget tenni. Például, ha nő lennék, és az apám, a nagyapám, vagy valaki szexuálisan "játszott" volna velem kiskoromban, akkor azért nem emlékeznék rá, mert nem akarnék diszkriminálni. Nem akarnám azt mondani, hogy az apám ezt csinálta velem, tehát nem az apám. Félnék ezt kimondani, mert akkor az anyámat is meg kell tagadnom, hiszen hogy élhetne az anyám az apámmal nyugodt szívvel, ha engem az apám szexuálisan használt? Legjobb, ha elfelejtem az egészet, mintha azt sem tudnám, hogy mi történt. De amikor az embernek már van annyi bátorsága, hogy elkezd különbséget tenni, akkor megengedheti magának, hogy elkezdjen emlékezni. Amikor elkezd emlékezni, akkor megengedheti magának, azt hogy otthagyja a kétes ítéleteit, a téveszméit, s akkor már esetleg nem kell annyira haragudni, nem kell annyira mérgesnek lenni. Aztán a szenvedélyeink csökkennek egy kicsit, s végül, legutoljára, megtanulja az ember, hogy nem kell ragaszkodni, nem kell kötődni, hogy a megromlott kapcsolatokat ott lehet hagyni, nem kell örökké azokkal lenni, akikkel az ember elkezdte az életét. Ez a hindu pszichológia."

Buddhista fejlődéstörténet

A Tavasz, nyár, ősz, tél és újra tavasz egy igazi három generációs buddhista fejlődéstörténet is, melynek kulcsa a Szív szútra: ami a forma és üresség azonosságát taglalja.
Ez a szútra azt jelképezi, hogy az ember dolga az életben megszabadulni az ösztönkésztetéseitől és a világ dolgaival kapcsolatban kialakított függő helyzettől, az agressziótól a természet ellen, majd a szexuális vágyak erejétől. Az ember akkor bölcs, ha felismeri, hogy az út a kiüresedésen át vezet, melyben ezután már formák sincsenek. Az emberek által létrehozott tárgyak csak egy ideig képesek megtörni a tér-idő végtelenségét.

Ez a szútra az elkövetett bűn- büntetés végrehajtás eszköze is a filmben. Ahogy a szerzetes a macska farkát tusba mártva írja fel a Szív szútra jeleit a tó közepén álló remetelak előtti fapadlóra. Ezt kell egy éjszaka alatt kivésni azzal a késsel, amellyel a bűnt elkövette a féltékenységében a fiú. Majd a megérkező rendőrök különböző színekre festik a már kivésett jeleket és ezek után viszik börtönbe, már nem megbilincselve a bűnöst. Ezzel a szertartással minden indulat elmúlik: a szerzetes csalódott dühe, a fiú féltékenysége, és a tettének következményeitől való félelme, de még a két rendőr gyorsított végrehajtási kényszere is.

A forma üresség, az üresség forma

Az üresség nem különbözik a formától, a forma nem különbözik az ürességtől. Ami forma, az üresség, ami üresség, az forma.

A szív szútra
A mély meghaladó bölcsesség szíve szútra
(Mahá pradzsnyá páramitá hridaja szútra)
Avalókitésvara bódhiszattva a mély meghaladó bölcsességben időzvén látja, az öt alkotórész mindegyike üres, és ezzel minden szenvedést meghalad.
Sáriputra! A forma nem különbözik az ürességtől, az üresség nem különbözik a formától. A forma valóban üresség, az üresség valóban forma. Így ilyen az érzés, az érzékelés, az akarat és a tudatosság is.
Sáriputra! Minden jelenségnek üresség a természete. Nem keletkeznek, és nem szűnnek meg, nem tiszták, és nem szennyezettek, nem növekszenek, és nem csökkennek.
Ezért az ürességben nincs forma, érzés, érzékelés, akarat és tudatosság. Nincs szem, fül, orr, nyelv, test és értelem, nincs szín, hang, szag, íz, tapintás és tudati folyamat, nincs birodalma az érzékszerveknek és a tudatosságnak. Nincs nem tudás, és nincs annak megszűnése, nincs öregség és halál, és nincs ezek megszűnése sem. Nincs szenvedés, nincs annak oka, nincs annak megszűnése, és nincs útja a megszüntetésnek. Nincs megvalósítás, és nincs megérkezés, mivel nincs, amit el kellene érni.
A bódhiszattvának a meghaladó bölcsesség által akadálytól mentes a tudata. Mivel nincs akadály, nincs félelem sem, így meghaladva minden illúziót a megszabadulást eléri.
A három világ összes buddhái a meghaladó bölcsesség által valósítják meg a tökéletes és felülmúlhatatlan felébredettséget.
Ezért ismerd fel a meghaladó bölcsességet, a nagy szent eszmét, a nagy tudás eszméjét, a felülmúlhatatlan eszmét, a hasonlíthatatlan eszmét, azt, ami véget vet minden szenvedésnek, a bölcsességet, ami valóságos és nem hamis.
Ezért hangoztasd a meghaladó bölcsesség eszméjét, amely így szól:
gaté, gaté, páragaté, páraszamgaté, bódhi szváhá
gaté, gaté, páragaté, páraszamgaté, bódhi szváhá
gaté, gaté, páragaté, páraszamgaté, bódhi szváhá
Dobosy Antal fordítása (1989., módosítva 2012-ben)

A filmben megjelenő Buddha-szobrok különböző fejlődési szinteken 

Az elején egy kis házi oltár szobor, kis aranyhalakkal telt medence, közepében, majd egy hatalmas szobor a közeli dombon, melynek a vállán áll a kisgyermek és a fülcimpájáig is alig ér. Majd a kamasz, aki már ugyanott állva egész a homlok magasságig nőtt. Majd a film végén a házi oltár mögül kiemelt szobrocskával, erőnek erejével felmászó szerzetes, aki még egy követ is magával vonszol, régi bűne feloldásaként a legmagasabb pontra, ahonnan átlátja léthelyzete és múltja lényegét.

A különböző terek közti falak nélküli ajtók és kapuk, átjárók is izgalmas szimbólumai a filmnek. 
A tó közepi házban a Buddha szobrocskától jobbra és balra levő ajtók a nő és férfi oldalt szimbolizálva.
A tó és a part közötti ajtó a víz és föld elem határát szimbolizálva.
De a papírra leírt "lezárva" felirat, amit az orra-szájra-szemre-fülre helyezve zár le egy korszakot az illető életében, s amelynek tapadása vízzel és/vagy tűzzel oldható fel.

A teljes film itt megnézhető.

Adventi filmajánló - RAFFAELLO: A FESTŐFEJEDELEM 3D és az ő csintalan kis angyalkái

December 13-án mutatták be az igen látványos RAFFAELLO: A FESTŐFEJEDELEM 3D című ismeretterjesztő filmet az Uránia mozikban, magyar szinkronnal.

Előtte a forgalmazó nevében Zsarnai Gábor, majd Halász Rita művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa beszélt Raffaello életének kevésbé ismert részleteiről, összehasonlítva a két nagy kortárs Michelangello és Leonardo munkásságával. Raffaello 37 éves volt, amikor meghalt, de mégis hatalmas életmű maradt utána. A két előbb említett művészkortárs sokkal idősebb volt, amikor a legnagyobb elismerést kiváltó munkáik elkészültek.

A művészet templomai sorozat 9. része, a nagy sikerű Vatikáni Múzeum 3D, Firenze és az Uffizi-képtár 3D és a Pápai bazilikák 3D alkotóinak új filmje a legkiválóbb reneszánsz mesterek egyikének és művészettörténet egyik legmeghatározóbb alakjának Raffaello Sanziónak állít emléket.
Rafaellót a kortársak és későbbi generációk is csodagyereknek tekintették, munkássága nemcsak a reneszánsz és a manierizmus közötti hidat jelentette, hanem a figuratív ábrázolást is példa nélküli magasságokba emelte.
Bár Michelangelo Buonarroti és Leonardo Da Vinci oldalán a híres reneszánsz triád tagja volt, a mester történetét mindezidáig kevesen ismerhették. Most erre is lehetőség nyílik: a legfejlettebb 3D kamerákkal és a művek többrétegűségét szemléltető, különleges térbeli képalkotási technikák segítségével készült látványos ismeretterjesztő film eddig példa nélküli alapossággal mutatja be a művész életét.
A másfél órás filmben szakértők kommentárjain és rövid játékfilmes betétekkel ábrázolt történelmi rekonstrukciókon keresztül harmincnyolc Raffaello- és további hat Raffaello inspirálta mű kerül bemutatásra, többek között a urbinói Raffaello-ház, a firenzei Uffizi-képtár és a Vatikáni Múzeum műkincseiből válogatva.
A nézőket olyan neves művészettörténészek kauzolják végig ezeket a csodálatos helyszíneken, mint Vincenzo Farinella egyetemi tanár és Raffaello-szakértő, Antonio Natali, az Uffizi-képtár korábbi vezetője és Antonio Paolucci, a Vatikáni Múzeum igazgatója.

A karácsony közeledtével nekem a kis gyermek Jézust és Jánost ábrázoló alakok mellett fel-feltűnő puttó-angyalkák melengették meg a szívemet, akik kikönyökölnek időtlenül a Mária mennybemenete című képéről, vagy ott vidámkodnak a jónéhány Madonna képén.

Felidézik azokat a régi a karácsonyokat, amikor  gyerekként ilyen türelmetlenül, néha el-elunva a várakozást, készültünk az estére az öcsémmel. Erről a várakozásról szól egy 12 éve a Harmoneten megjelent írásom.

A várakozás

Soha nem lesz már olyan, mint amilyen az én gyerekkoromban volt. Valahogy akkor nem volt ilyen hirtelen jövő és kapkodó, mint most. Pedig akkor nem is igen volt adventi koszorúnk, mely figyelmeztetett legalább négy héttel karácsony előtt, hogy készülni kell.
Még ma is érzem, a frissen vágott fa gyantás illatát, amely ma már nem olyan. A csoki bevonat nélküli szaloncukor íze. A beigli repedezett bőre. A cserépkályhák duruzsoló melege és a benne égő faparazsának ropogása. A fények, a karácsony estére mindig megjövő havazás, hogy a Jézuska gond nélkül tudja hozni ajándékait, míg mi pirospozsgásra nem szánkózzuk magunkat. A két egyforma maci, amellyel esküvősdit játszottunk, ahol a pap - ha jól emlékszem - egy négerbaba volt, és a boldogító igen előtt mindig felborult. Egy kék majd az idők során félszeművé vált szövet tacskókutya, ami nélkül később a testvérem el sem bírt aludni.
A porcelánfejű kisbaba, mely még aznap este eltörött, bár én csak másnap jöttem rá, hogy az én lelkiismeretes öcsém ezért állt be önként szenteste a sarokba. A csengettyűszó, amely behívott a szobába. A Mennyből az angyal, mely mindig olyan hosszú volt, hogy véget nem akart érni. A jó szálkás rántott hal és a halászlé, amiket én soha nem kívántam, de a Jézuska miatt mindig bele kellett kóstolni. Az első alvóbaba, amelynek minden másnap beesett a szeme és a Lövőház utcai babaklinikán kötött ki, őt a nagypapától kaptam. Hozzá anyu varrt ágyneműt és még rácsos ágya is voltAkkor még a TV nem éjjel-nappal szólt. Mi jó kis recsegős bakelit lemezről hallgattuk Piroska és a farkast, a Hófehérkét, a Jancsi és Juliskát és talán még pár mesét, miközben fából készült építőkockából királyi várat építettünk, melyben egy a mama által vart rongy királylány várta a szintén a mama által szívószálakból összetákolt királyfit.
Az íróasztal belső zuga, amely olyan jó búvóhely volt, főként az akkor még hajtogatósnak nevezett mesekönyvekből épült kerítés oltalmában. Az első játék-vasút, amit a papa igazából magának vett, mert csak akkor lehetett vele játszani, ha Ő is ott volt, de volt hozzá kisváros valódi aprókavicsos játszótérrel és kis- és nagyállomás, órával a homlokzatán és kispaddal a peronon. Olyan volt, mint az igazi. (A minap valamilyen svájci vasutas ünnep alkalmából láttam az eredetijét a hajdan volt kis vonatnak és pályájának a TV-ben.)
És tudom, olyan izgatottak voltunk, hogy nem bírtunk elaludni ezeken a gyönyörű karácsonyestéken.
Becsuktuk a szemünket, és még mindig ott láttuk a gyertyaégők fényét. Valahányszor most már nekünk kell ezt az élményt "produkálni" a gyerekeinknek, mindig van bennem egy nagy kérdőjel, mi a maradandó a gyerekeknek, mi az, ami eszébe fog jutni 40 évesen, ha akár a mostani karácsonyra fog gondolni.

Lehet, hogy nem a legnagyobb és legfényesebb ajándékra, hanem az óvodáskori mézeskalácssütésre és a magunk készítette papírdíszekre, meg arra, hogy a papa másnap felvitte őket "ágyúcsövegelni" a Várba, vagy a szabadság-hegyi zúzmarás hógolyózásokra. Azt hiszem én ezt a kis karácsonyi "együttzizegést" várom egész évben, amikor együtt vagyunk, és nincs gond és nincs probléma, csak a NAGY SZERETET.

Forrás