A művészet templomai: BOSCH - A gyönyörök kertje

Nyolc éve a madridi Pradoban láttam az eredeti Bosch – A gyönyörök kertje c. festményt egy társasutazás alkalmával.


Már akkor megfogalmazódott bennem az a gondolat – fáradtan átrohanva a híres festmény előtt -, hogy milyen jó lenne, ha mindezt otthonról kényelmesen nézhetnénk, művészettörténészek magyarázatával.

Még a legnagyobb képernyőjű TV sem adhatja azt az élvezetet, amit az Uránia mozi hatalmas vásznára vetített, a Pannonia Enterteinment által két éve elindított ismeretterjesztő mozifilm-sorozat ezen darabja nyújtott.

Fent említett társasút alkalmával jártunk az El Escorial-i királyi kolostorban is, ahová készült ezt a triptichon II. Fülöp megrendelésére. Öröm volt újra látni ezeket a helyszíneket is.

Hieronymus Bosch halálának 500. évfordulója kapcsán világszerte mozivásznon mutatják be a festő leghíresebb művét feldolgozó spanyol ismeretterjesztő filmet.
A különös és bizarr alakokkal teli, álomszerű festményeiről ismert németalföldi festő, Hieronymus Bosch a művészettörténet talán legtöbbet vitatott és legtöbbféleképpen értelmezett alakja. Alkotásain a szimbolikus alakok és tárgyak egy olyan összetett, eredeti és fantáziadús ikonográfia részeit képezik, amelynek értelmezését a mai napig homály fedi. Művészete, és vele az emberi bűnöket és gyengeségeket ostorozó, utánozhatatlan ábrázolásmódja hosszú évszázadokra a háttérbe szorult, később a 20. századi szürrealizmus kiemelkedő ösztönzője lett. Életéről nagyon keveset tudni, az egyetlen pontos dátum, amit ismerünk, a halálához kapcsolódik: 1516. augusztus 9-én temették el.

A Prado Múzeummal együttműködésben készült látványos dokumentumfilm a sorozat korábbi – a Vatikáni Múzeum és az Uffizi-képtár kincseit, vagy a milánói Leonardo-életműkiállítást bemutató – részeihez hasonlóan, „virtuális tárlatvezetés” keretében tárja a nézők elé műalkotást. A Bosch: A gyönyörök kertje modern filmes technikák segítségével mutatja meg ennek az ikonikus, ám egészében nézve már-már befogadhatatlanul részletgazdag festménynek minden centiméterét, miközben neves művészettörténészek, írók, filozófusok és művészek osztják meg gondolataikat erről a zavarba ejtő műről és nem kevésbé rejtélyes alkotójáról.

Ahogy Reindert Falkenburg Bosch-szakértő, a film ötletgazdája fogalmazott:

„A regények utolsó hasábjain a szerző általában fellebbenti a fátylat a titkokról. Ebben az esetben viszont az alkotó ahelyett, hogy rávezetne a megoldásra, még inkább bevonja a nézőt a saját misztikus világába és azt akarja, hogy maradjunk is ott, rejtélyek és kétségek között.”

Rajta kívül olyan közreműködök igyekeznek még feltárni a festmény személyes, történelmi és művészettörténeti vonatkozásait, mint Pilar Silva művészettörténész, a Bosch-kiállítás kurátora, Nils Büttner, a Stuttgarti Képzőművészeti Egyetem professzora és a Víziók és rémálmok című, Bosch munkásságát feldolgozó könyv szerzője, Salman Rushdie és Orhan Pamuk írók, Renée Fleming operacsillag, William Christie világhírű karmester és csembalóművész, de még két down-szindrómás művész is.



A film a festmény röntgen-elemzésének és restaurálásának bemutatásával bepillantást enged a Prado Múzeum kulisszái mögé is. A tüzetes vizsgálatok eredményeként számos eddig megválaszolatlan kérdésre fény derült a festmény 500 éve vita tárgyát képező keletkezésével és alkotójával kapcsolatban.

A filmből tudtam meg, hogy jónéhány későbbi művészt inspirált ez az alkotás (Dali szürrealizmusát, Gaudi meseszerű építményeit).

Ennek a festménynek új dimenziói nyíltak meg számomra is.

A végén az fogalmazódott meg bennem, hogy a művészetekkel kapcsolatos órákat – legyen az képző- és iparművészet, vagy zene – lehet, hogy mozikban kéne tartani, HD minőségben, térbeli hanghatásokkal?! Talán több információ épülne be a gyermekek tudásába. Hiszen az ismereteink 80%-ára a látásunkkal teszünk szert.

Kép nagyfelbontásban

Magyar feliratos előzetes:

A 90 perces ismeretterjesztő filmet szeptember 1-jétől, magyar felirattal láthatják a nézők. Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban és országszerte számos további helyszínen, a megyeszékhelyek többségén vetítik, a Pannonia Entertainment forgalmazásában.

A sorozat facebookoldala

A sajtóvetítés elején további Pannonia Entertainment forgalmazású – még az idén bemutatásra kerülő – négy film előzetesét is láthattuk: Gagarin, Casablanca, Nézd, ki van itt, Jonas Kaufmann: An Evening with Puccini

Legújabb testamentum

Jöhet-e az oly' liberális Brüsszelből valami jó egy keresztény mozinéző számára? 

Nem kis keresztényi gyanakvással és előítélettel ültünk le a férjemmel megnézni ezt a filmet.  Ahogy belemerültem a film cselekményébe - már a benne rejlő szimbólumok miatt is - egyre jobban megtetszett. A film egy kissé groteszk, s görbetükröt tart a mai, kiégett, hitét vesztett ember számára. 

Isten nem a mennyekben, hanem Brüsszelben él. Feleségével és lányával egy kispolgári ízléssel berendezett lakásban tengeti mindennapjait, dolgozószobájából keserítve meg az életünket. Ha azt hittük, hogy csak véletlenül esik a lekváros kenyér mindig lekvárral lefelé a földre, vagy hogy csak pechünk van, hogy a pénztárnál mindig a mi sorunk a leglassabb, akkor tévedtünk. Isten azzal üti el az idejét, hogy ezekhez hasonló bosszantó szabályokat ötöl ki, hogy megkeserítse az életünket. A fia egyszer már fellázadt a mogorva, rosszindulatú, befordult apja ellen, de az Újszövetség nem oldott meg mindent. Most Isten lánya, a tízéves Ea a soros, hogy kimenjen az emberek közé és új alapokra helyezze a világ működését. Ea feltöri apja számítógépét, az embereknek sms-ben kiküldi haláluk időpontját, ezzel káoszt szabadít a világra, majd megszökik, hogy hat új apostolt keressen, akikkel megírhatja a Legújabb testamentumot.port.hu

Szimbolikusan egy kisgyermek életében az apa, az Isten férfi-, az anya pedig a női fele. S e két oldal egyensúlyában rejlik az emberiség léte. Ha a férfi oldal dominál, akkor előbb-utóbb harcok dúlnak, hogy ki is legyen a domináns hím, s a nők amazonokká lesznek. Ha pedig a női oldal tör utat magának, akkor rózsaszínűen-csipkésen nőiessé válhatnak a férfiak is, akik még egy szöget sem tudnak beverni a falba.

Nos ebben a filmben az a haragvó ótestamentumi Isten jelenik meg az apa szerepében, aki anno ezerféle módon sanyargatva próbára tette Jób hitét. Csak itt már XXI. századi technikákkal felszerelve teszi ugyanezt az emberiséggel és a szűk értelemben vett családjával is. 

A fia már korábban elszökött (bár a jobb oldalán levő helyet az asztalnál nem szabad elfoglalnia senkinek sem). Az anya, háziasszonysorba taszítva, együgyű hímezgetésbe süppedve, s takarítás közben az Utolsó vacsora képe, egy az Úrra mutató, kis giccses Jézus szobor előtt révedezve, s a baseball csapat játékosaiból kirakott pasziánsszal vár a jobb napokra. Ea, a leánygyermek pedig immáron kamaszként teszi fel az idegesítő "Miért" kérdéseit az apának és számon kéri gonoszságait. Az apa pedig egyre agresszívabb törvényeket teremt és hoz működésbe, míg nem a leánygyermeknek meg nem elevenedik a szekrény tetején a porcelán Jézus alakja, s megmutatja az isteni haragvásból a kiutat egy mosógépprogram beállításával és még hat apostol felkutatásával...

Talán az Amelie csodálatos élete Amelie-jét láttam újra a film Ea nevű kislányának tetteiben. 

Van a filmben egy-két igen lírai képsor. Az egyik például a film 34:20 percétől, amint az egyik szereplő nevetését a márványlépcsőkön leguruló igazgyöngy szemek hangjához hasonlítja és megjeleníti.

Így számomra nem is tűnik véletlennek, hogy a film látványtervezése kapott Európai filmdíjat 2015-ben. 

S a film végére, az én érzékeny keresztény lelkivilágom is megnyugodott és a világ rendje is helyreállt...

A teljes film itt megnézhető.

Minden és mindenki jól van?!

Elmélkedés egy film szimbólumain keresztül

Mottó: A világban minden és mindenki jól van, még a látszólag rossz is..., ha egy kicsit távolabbról, vagy magasabbról szemléljük életünket.



A minap arról beszélgettünk baráti-családi körben, hogy egyre több európai országban épül mecset az egyre nagyobb számban ott élő hívő muszlimok számára. 

S hogy ez egyáltalán nem új keletű történet, arról eszembe jutott a 26 éve készült Giuseppe Tornatore rendezte Mindenki jól van című film, melynek főszereplője az idős, rövidlátó Matteo Scuro (Marcello Mastroianni). 

A becsületben megőszült operarajongó nagyapa, Matteo Scuro nagyon várja már öt gyermeke és unokái esedékes nyári látogatását és a velük való együtt nyaralást. Mikor a megbeszélt napra senki sem jön el, elhatározza, hogy maga keresi fel őket. Öt gyermeke után járva Nápolytól Torinóig beutazza szinte egész Itáliát. (A gyerekek a neveiket is operahősökről kapták Canio - Tosca - Guglielmo - Norma - Alvaro) Útja során az országnak olyan arca tárul fel, amely nem kerül az újságok címoldalára és amelyet sohasem látni a televízióban. Gyerekei élete is nagyon különbözik attól, amiről Matteónak eddig tudomása volt – rá kell jönnie, hogy így vagy úgy, de becsapják, és hiába hozza rendbe egymás után mindegyikük többé-kevésbé elrontott életét, valójában mindegyiküknek csak útjában van. Végül meg kell történnie a tragédiának, hogy újra egyesüljön a család… (wikipédia)

A filmben a nyolcvanas évek végén járunk. Rómában - a menye jóvoltából -, Matteo az éppen akkor épülő gigantikus méretű mecsetbe is elvetődik. 
Ekkor hangzik el - némi ismeretterjesztésként -, hogy Rómában ötvenkétezer muzulmán él, többen mint egy olasz kisvárosban. 
Matteót lenyűgözik mecset méretei, ahol a kövezet sikálását is kelet felé térdepelve végzik a munkások. Távozáskor Matteo tétován keresztet vet.

Túl ezen a jeleneten, igazi nagyívű olasz filmet láthatunk. Az Oscar-díjas Tornatore a nagy történetmesélő, akit Fellini utódának is mondhatunk. A korábbi Cinema Paradiso filmjében, mintha az ő mozis karrierje kezdetének lennénk a szemtanúi. 

Egy szimbolikus kép abból a filmből: A kikötőben egy halomban állnak a hajó nélküli horgonyok. (A gyökereiket elvesztő fiatalok.)

A Cinema Paradiso történetének egyenes folytatása a Mindenki jól van. A "horgony nélküli hajókon" eltávolodott gyermekek életébe pillant bele Matteo, ahogy felkeresi őket sorra. 

Néhány szimbolikus kép és jelenet ízelítőül:

Szicília szigetéről indul a vonat egy olyan kisvárosból ahonnan csak egy sínpár vezet ki (csak oda, vagy csak vissza mehet rajta szerelvény). Felszálláskor egy kisfiú  a filmforgatást kézjelekkel imitálja. Sokszor fut a vonat sötét alagútba, a valóságból az álomba. Időnként köd és felhők takarják az igazságot a szereplők elől.

Forog tehát az életfilm. 

A vonatablakokon - mint filmkockákon keresztül -, egy régi tengerparti családi jelenet pereg, ekhós szekerekkel; szürrealisztikus képként egy fehér lóval, s egy fekete szörnyre emlékeztető ballon vészjósló árnyékával; öt gyerek önfeledt játékával, amint Matteo felfedezett őszhajszálait egy-egy lírával díjazza.

A családi képeslapon a már felnőtt gyermekek, mintha színielőadás szereplői lennének. Mindegyikük a neve által kiosztott szerep jelmezében, (szimbolikusan az apa által jónak gondolt szerep jelmezében.)

Nápolyban egy örömlány lábát mutatva kínálja magát, melyre Matteo is felhúzza nadrágját a lába szárán, majd mindketten  derülnek e helyzet komikumán. 

Rómában a buszablakból, mint egy filmkockán látszik egy antik hős szobrának feje, felső teste és külön egy lábfeje rákötözve a furgonra. (Így múlik el a világ dicsősége.)

Firenzében  egy televízió előtt etetőszékben ülő csecsemő látványa, aki csak akkor keseredik el, amikor nem látja a mozgó képet, s aki számára a mosógép ablakában forgó szennyes ruha látványa is ugyanúgy megnyugtató. (analógia  tv-ben levő szenny és a mosógépben tisztuló szennyes között)

A fehérneműmodell lánynak pedig csak a teste kell a fotózáshoz, az arca nem. Majd a Milánói Dómot körülvevő kerítés óriásplakátján az ő teste látható, s a kukucskáló nyílás pedig nem más, mint a köldök részen fúrt lyuk, csak ezen keresztül látható a hatalmas keresztény katedrális. (Ellenpontjaként a mecset hatalmas belső tere látványának.)

Torinóban a szentjánosbogarak, amik valójában az üveglapra vetített fény foltok,  mellyel az unoka teszi próbára a nagypapa megtéveszthetőségét.

Az unokák, akik jobban szót értenek a nagyszülőkkel, mint a gyerekek és a szülők.

Ebben a filmben tehát minden és mindenki más, mint ami/aki a valóságban.

Jobb talán a fájó igazság tudása, mint a hazugságban való őrlődés, önbecsapás?!


A film amerikai-olasz feldolgozását, Robert De Niro főszereplésével, 2009-ben mutatták be Mindenki megvan címmel. 

A történet ugyanaz, s néhány dramaturgiai megoldás is visszaköszön a Tornatore rendezte filmből. Az amerikai változatban az emberi kapcsolatok drámája talán jobban átjön, viszont művészileg az olasz-francia, 1990-es változat verhetetlen.

Az utóbbi Mindenki megvan itt látható.

De van Jack Nicolsonnal is egy hasonló dramaturgiájú film: A Schmith története.

OVE, A KONZERVATÍV

Az idei nyári mozifilmek között eddig alig találtam olyat, amilyet szívesen támogattam volna egy mozijegy árával. „Az ember, akit Ovénak hívnak” című svéd film az egyik üdítő kivétel.


Az alig hatvanéves Ove (Rolf Lassgard) nem hős, még csak nem is vonzó személyiség. Kissé lassú felfogású, gondolatai egy vágányon haladnak, a változásokat nem kedveli, a gyerekkora óta jónak tartott elvek szerint él, rendmániájával lazább életvitelű szomszédai agyára megy, velük szemben könnyen indulatossá válik. Időnként kicsinyes is: barátsága a hozzá hasonlóan rendmániás szomszédjával látszólag azon bukik meg, hogy míg ő kizárólag a Saab gépkocsikat tartja emberhez (és svédhez) méltónak, barátja Volvót és más márkákat vásárol. A mélyben persze sokkal bonyolultabb lelki indítékok hatnak a barátságukra… 

Szemünk előtt pereg a múlt, és pereg a jelen is. Fiatalabb korában a felesége, Sonja iránti szerelme megszelídítette, hajlékonyabbá tette a jellemét – az asszony halála után azonban tüskés páncél mögé rejtette a szívét. Éppen kiteszik az állásából, ahol kora fiatalságától dolgozott. Elkeseredésében úgy határoz: követi feleségét a másvilágra. Öngyilkosnak lenni azonban nem könnyű, ha az ember szomszédságába fiatal, kétgyerekes család költözik, és az iráni származású anyuka számára az a természetes, hogy minden szomszéd életéről tudni akar...

Folytatás a Talita.hu -n