Fanny és Alexander

Tízen’éve eljárok egy meditációs körbe, ahol a múlthéten idéztük fel azt a személyes karácsonyunkat, amelyben még minden “gömbölyű” volt…

…amikor még minden egész volt, amikor a boldogság ott lebegett a szobában, s amihez mérjük azóta is a minden évben az oly’ gyorsan megérkező és egyre zajosabb és fényesebb szeretetünnepet.

Nos egy ilyen karácsonnyal indul Ingmar Bergman Fanny és Alexander című filmje is, amit most karácsony előtt az M5-ön is leadnak. De aki nem bírja ki a késői kezdést, annak online is rendelkezésre áll ez több mint 3 órás film.

“Az idő: a század első évtizede. Hely: egy, a többitől semmiben sem különböző álmos, svéd kisváros. Fanny és Alexander 1907 karácsonya után elveszti édesapját, aki egy jómódú, szabadelvű és szabad életvitelű színészdinasztia tagja volt. Anyjuk, a gyászév letelte után férjhez megy egy lutheránus püspökhöz. A nő érzelmei elfedik mennyire rideg és embertelen a férfi világa. A gyönyörökkel teli életnek vége. Alexander élénk fantáziájában összekeveredik álom és valóság: megmérkőzik a püspökkel, de emlékétől nem szabadulhat.”Forrás: Port.hu

Két éve a Gyermekkorok című francia filmdrámát ajánlottam karácsonyra, amely hat rövidfilmből áll. Hat világhíres filmrendező: Fritz Lang, Orson Welles, Jacques Tati, Jean Renoir, Alfred Hitchcock és Ingmar Bergman gyermekségének olyan fordulópontjairól szól, amelyek egész későbbi életüket befolyásolhatták, olyan eseményekről vagy élményekről, amelyek tudatosan vagy tudat alatt meghatározóvá válhattak az életükben. Ennek a filmnek a tükrében számomra például Bergman Fanny és Alexander című filmje egyértelműen önéletrajzi ihletésűnek tűnt, melyben a tragédiák és traumák megtörténte, átélése előtt még voltak boldog, nagy családi ünnepek, amelyekre lehet vágyakozni.

"Kezdettől fogva úgy gondoltam, hogy (a Fanny és Alexanderban) az élet napos oldalát kell megjelenítenem, és ezt egy olyan helyzetben határoztam el, amikor alig bírtam elviselni az életet.” – írja Bergman

A derűs és a komor színek váltogatása, témák és motívumok nagyszabású felvonultatása, egyetlen lenyűgöző, összegző filmtörténetben.A film tehát az önéletrajzi inspiráció, melyben megjelennek a bűntudatra és a puritán, rideg szigorra épülő protestáns nevelés következtében elszenvedett sérülések gyökerei. De a művészet és a polgárság akkori viszonyának hű lenyomata is ez az alkotás.

Szinte meseszerű ez a család- és fejlődéstörténet. A karácsonyi jelenetet a mester elmondása szerint a Hoffmann-mesék, a nagymama zsidó barátjának háza-boltja képeit és a gyermeki kiszolgáltatottságot drámaian lefestő jeleneteit pedig Dickens “gyerekgyötrő”-témájú regényei ihlették.

A főszereplő Alexanderben (Ingmarban) már ott a filmes szemlélet gyökere. Ahogy kinéz a jégvirágos ablakon, ahogy a játékszínpaddal játszik, ahogy az asztal alól figyeli a világot, s ahogy a petróleummal működő diavetítővel Fannynak titkos vetítést tart a karácsonyi éjszakában.

A Fanny és Alexander Ingmar Bergman 1982-ben bemutatott filmdrámája. A film 1984-ben elnyerte a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat.

Egy jó történet többet ér egy trombitánál

Egyik nap a Déli pályaudvari, majd másnap a Széll Kálmán téri villamosmegállóban tangóharmonikázott egy hajléktalan férfi, a hangszerére rá volt írva nagybetűkkel, hogy ELADÓ.



A Giuseppe Tornatore – rendező /forgatókönyvíró/producer, Ennio Morricone – zeneszerző, Koltai Lajos – operatőr, gyönyörűséges alkotása, Tim Roth főszereplésével, Az óceánjáró zongorista legendája című film jutott eszembe, melynek első képsoraiban egy trombitás viszi zaciba a hangszerét... Aki - miközben folyik az alkudozás a trombita árát illetően -, még egyszer elfúj egy dallamot... Amelyről pedig a hangszerboltosnak jut eszébe egy összeragasztott lemez és felteszi a gramofonra... 

Ugyanaz a dallam szólal meg...

Az Alessandro Baricco olasz drámaíró által írt történetet a luxushajó zenekarának trombitása Max (Pruitt Taylor Vince) meséli el. Két idősíkon játszódó film. A trombitás mostani drámája és a hajón töltött éveinek meséje fonódik össze kerek egésszé.

Miután az újvilágba érkezők elhagyják a fedélzetet, a hajó egyik fűtője egy dobozba rejtett újszülöttet talál a bálterem zongorájában. Mivel az új évszázad első napja van, a gyereket elnevezi 1900-nak. Danny (Bill Nunn) elrejti a kicsit a hajó gyomrában és ő lesz a nevelőapja. Nem meri a fiút a szárazföldre kivinni, nehogy kitoloncolják az országból. Amikor a fűtő halálos balesetet szenved, mások is felfedezik a fiút, de 1900 továbbra is a hajón marad… 
1900 kilenc éves... Felmerészkedik az első osztály báltermébe, megkerülve a díszes üvegfalat, rátalál egy zongorára, s egyből harmóniákat játszik rajta. Bravúros zongorajátékának híre megy. 

A film csúcsjelenetei: A trombitás beavatása az imbolygó hajó báltermében, a kiengedett fékű zongora mellett és a zongorapárbaj, - a jazztörténet első klasszikusával -, Jelly Roll Mortonnal (Clarence Williams III), aki valóban élő legenda volt a maga idejében. 

Várná - a már felnőtt - 1900-at (Tim Roth) a siker, ha leszállna a hajóról, de nem vonzza őt a part. Egyszer egy lány tekintete igézi meg, akiről kiderül, hogy egy korábbi figyelemre méltó utasnak a leánya talán... 

Ez a korábbi utas a tenger hangjáról beszélt, ami csak a partról hallható...

Hallottam néhány érdekességet a tenger hangjáról:

Az egyik érdekesség, hogy a tengerrel nem rendelkező országok lakói sokkal depressziósabbak.
A másik pedig, hogy tengerzúgás is benne van a Föld 7,83 Hz-es Schuman rezgésében (egyébként annak a szinte "gyomorból" felhangzó OM hangnak a frekvenciája is ez).
Ha erről rezgésről az embert lekapcsolnák - pl. egy Faraday-kalitkába ültetve napokra - , akkor meghalna. (Ezek alapján a börtönök lakói, de a panellakásokban élők is jelentősen le vannak ilyetén módon árnyékolva. Az ÉLET jeleinek hullámhossza nem-igen hatol át a vasbeton rácsozatán.)

 S ha már zene: 

A normál zenei A hang frekvenciája 1982 óta 440 Hz („concert pitch"); a zenekarok erre hangolnak. Érdekesség, hogy 1895-ig ez 415 Hz (historikus A), 1938-ig 435 Hz (bécsi A), ami már 1982-ig is 440 Hz volt.A csecsemő kb. 20 kHz-ig képes hallani a hangokat, de a korral ez a felső határ csökken, akár 6-8 kHz-ig vagy az alá is.Európában a váltakozó áram frekvenciája 50 Hz (a zenei G hanghoz közeli frekvencia), Amerikában és Japánban 60 Hz.

Tornatore igazi olasz vérmérsékletű és érzékenységű művész, akinek a finom emberi rezdülésekre szeme és füle van. Koltai Lajos, operatőrként - aki ezért a filmért 1999-ben Európai Filmdíjat kapott - pedig mindezt képpé alakítva, nyűgözi le az igazi művészfilmrajongót. 

Ennio Morricone a zenéjéért pedig Golden Globe-díjat vehetett át 2000-ben. 

Szerintem a főszereplő Tim Roth, de az egész film Oscart is kaphatott volna...



A trombita végül is visszakerül Max-hez, és az ára is nála maradhat. A film utolsó mondata pedig:

Egy jó történet többet ér egy trombitánál.


Online megnézhető

Még egy kis filmelmélkedés '56-ról és a gyerekszínészekről - Amerikai rapszódia

A nyár folyamán az '56-os események 60. évfordulója okán vetítette a köztévé ezt az én generációm számára igencsak felkavaró filmet. 




Még akkor felvettük a médiaboxra és a minap - nem lévén nézhető film a TV-ben - újra megnéztük. Most még talán nagyobb hatással volt ránk.

Amerikai rapszódia - magyarul beszélő, amerikai-magyar filmdráma (2001)Egy fiatal pár (Nastassja Kinski és Tony Goldwyn) megelégelve a Rákosi-rendszer embertelenségét, kockázatos vállalkozásra szánja el magát. Embercsempészt bérel, hogy juttassa át őket a szigorúan őrzött nyugati határon. A négytagú családból azonban csak hárman jutnak el az ígéret földjére. Alig néhányhónapos kislányukat nem merik magukkal vinni a kockázatos útra. A kicsi utánuk hozatala sajnos nem sikerül. A kislány egy csecsemőotthonban ragad, falusi nevelőszülőkhöz kerül, míg nővére és szülei Amerikában próbálnak új életet kezdeni, és megpróbálni a lehetetlent: kihozni a kis Zsuzsit a vasfüggöny mögül. (port.hu)

Ez az igaz történetet feldolgozó filmalkotás egy általam személyesen is megélt történelmi időszak drámájáról szól. Hasonló dilemmákkal küzdöttek a szüleim is az időtájt, amelyről írtam már korábban KIVÁNDORLÁS, KITÁNTORGÁS, DISSZIDÁLÁS – ÉS A HAZASZERETET címmel a Talitán.

"A nagymama még megélte az én születésemet  ’56 elején. Jött október 23-a, utána pedig november 4-e, és szüleim a disszidálás (akkor így hívták a kivándorlást) gondolatával feküdtek és keltek. Alig féléves voltam, amikor a földszinten lakó néni fogadott be bennünket a fürdőszobájába. Az Alkotás utcai lövöldözések miatt a szüleim nem mertek az 5. emeleten maradni. Végülis énmiattam nem mertek nekiindulni a novemberi határátlépésnek. (Jó néhány rokon ment el akkor, az ifjúság színe-java a szüleim korosztályából.)"

Most újranézve a filmet a gyerekszereplők hiteles játéka ragadott meg leginkább. A főszereplő kislányt, Zsuzsit 3 éves korában meg személyesítő Keresztúri Bori és a 15 éveset alakító - az akkor 17 éves - Scarlett Johansson (a Suttogóban még 3 évvel fiatalabb volt) alakítása nyűgözött le bennünket.

Honnan a tudás egy ilyen kicsi lány arcjátékában, gesztusaiban, érzéseinek kifejezésében? Hogy tudnak azonosulni egy általuk soha nem látott szereplő karakterével? Hogy akadnak rá ilyen szereplőkre a rendezők, producerek? A wikipédián találtam egy listát magyar gyerekszínészek neveivel és honlap-elérhetőségeikkel, Keresztúri Bori nem volt köztük, de még a filmismertető mellett, a port.hu-n sem találtam rá a nevére, csak filmvégi stáblistában. 

Az Amerikai rapszódiában szerepel egy már felnőtt színészként is hatalmas tragika, Czinkóczi Zsuzsa. Ő volt az, aki 8-9 évesen alakította Árvácskát 1976-ban, a Móricz Zsigmond novellát feldolgozó Ranódy László/Sára Sándor fémjelezte filmben.

Az Amerikai rapszódia film online megnézhető

Jacques-Yves Cousteau – A mélység kalandora - filmajánló

A 60-as évek (az én gyerekkorom) egyik meghatározó Jacques-Yves Cousteau természetfilmje volt "A sötétség birodalma", amit - ha jól emlékszem - a moziban és aztán a TV-ben levetítettek.


Akkor még nem voltak természetfilmcsatornák Magyarországon, s főként a tengerfenék élővilágát bemutató filmek. Hiszen a mélytengeri búvárruhák roppant nehézkesek voltak és még vízhatlan kamera sem létezett.

Nem is gondolnánk, de a világ a mostani búvárfelszereléseket és a tengeralatti filmezést is Cousteau kapitány úttörő ötleteinek köszönheti. Ma már a vízhatlan mobilunkkal is fotózhatunk halakat a saját élőhelyükön. Ilyenkor ritkán jut eszünkbe, hogy a hatvanas években mindezek ősét Jacques-Yves Cousteau fejlesztette ki családjával és munkatársaival.


A mostani életrajzi játékfilm bemutatja, milyen ember is volt Jacques-Yves Cousteau. Szenvedélyes, magával ragadó stílusú, jól kommunikáló, megnyerő külsejű, aki azért nem volt mentes a hibáktól sem. Miközben szárnyalt a céljai kivitelezését illetően, gyakran bántotta meg a családtagjait és munkatársait. Nyomasztó terheket rótt a gyerekeire és a feleségére, aminek az egyik következménye később az egyik fia elvesztése lett. Az évek során viszont a korábban oly törtető kapitány is pálforduláson ment keresztül. A mindenáron pénzt hozó megbízásoktól eljutott a környezettudatosság hirdetéséig.


Teljes cikk

Hármunk filmajánlója 1956 témájában a Talitán

Három film, amely szépen, nagy  hatással idézi fel az 1950-es évek világát, 1956 forradalmi, majd a megtorlás dermedt hangulatát, a szabadság megszerzésének mámorát és elvesztésének fájdalmát.


Szerelem

 Volt egyszer egy budai srác – Mansfeld

Kibontakozás a halál árnyékában: Nagy Imre



RABOK, SRÁCOK, KOMMUNISTÁK – FILMEK AZ ’50-ES ÉVEKRŐL

Az én '56-os filmem - a Szerelem

Felkérést kaptam ma, hogy írjak egy 2000 karakternyi ajánlást  az én kedvenc '56-os témájú filmemről. A Makk Károly-Déry Tibor-Bacsó Péter-Tóth János nevével fémjelzett, költői szépségű Szerelem című alkotás jutott eszembe elsőnek. 

Mégpedig az a jelenet, amint a börtönből szabaduló férjtől megkérdezi a taxisofőr, hogy melyik hídon szeretne Pestről Budára átmenni. 
Ez a jelenet jut eszünkbe a férjemmel valahányszor autóval jövünk át Pestről, ő is megkérdezi tőlem ilyenkor: Melyik hídon parancsol átmenni asszonyom?

A film  a szerelemről, a halálról, a túlélésről szól az 50-es években, Magyarországon, Budapesten, szinte csak egy helyszínen, gyakorlatilag egy budai polgári lakásban. 

Luca (Törőcsik Mari), a fiatal tanárnő hűségesen várja haza politikai okokból bebörtönzött férjét, Jánost (Darvas Iván). A régi barátok félnek, elzárkóznak a segítségre szoruló asszony elől. Luca feladatai között szerepel az is, hogy ellássa anyósát és elhitesse vele, hogy fia filmet forgat Amerikában. A két nő különös kapcsolatának alapja, hogy ugyanazon férfi áll életük középpontjában. A Mama (Darvas Lili) már nem tudja megvárni fia hazatértét. Egy nap váratlanul kiszabadul János, s a házaspár újra kezdi az életet. (port.hu)

Az idén májusban - negyvenöt évvel a cannes-i nemzetközi premier után - újra bemutatták ezt az alkotást a 69. cannes-i fesztiválon a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató Cannes Classics elnevezésű program részeként. 
A mostani fesztiválon Makk Károly elmesélte, hogy a Déry Tibor két novellája alapján készült forgatókönyvet politikai okokból hat évig a hatalom nem engedte megvalósítani. 1969-ben viszont a ZDF nyugat-német köztelevízió az írótól megvette a forgatókönyvet, s a rendezésre Makk Károlyt kérte fel. 

Valószínű, hogy a magyar politikai vezetés el akarta kerülni azt a “világbotrányt”, hogy egy Magyarországon betiltott forgatókönyvből német film készüljön, ezért engedélyezte a film elkészültét.

1971-ben a Szerelem végül a zsűri díja mellett megkapta a Nemzetközi Katolikus Film- és Audovizuális Szervezet által adományozott OCIC-díjat is, valamint a két főszereplő, Törőcsik Mari és Darvas Iván külön dicsértben részesült.

Törőcsik Mari, Makk Károly, Darvas Lili Cannes-ban 1971-ben,
Darvas Ivánt az akkori hatalom nem engedte ki a fesztiválra

A teljes körűen restaurált Szerelem Cannes-ban volt látható először.

A még nem restaurált film itt megnézhető. 

Határtalan szerelem - avagy az elhajított bumeráng visszatér

Szeretem a több szálon szövődő filmtörténeteket, amelyek vagy a végén összefutnak, vagy ok-okozati összefüggéseik nyomán körbeérnek. 

Ilyen volt korábban például a Pillangó hatás, vagy az Öt történet az elmezavarról című film. 

A Határtalan szerelem is egy "körbeérős" film, amelynek ragyogó szimbóluma az egyik szereplő eldobott bumerángja, s amely már a film legelején rendje-módja szerint visszatér. Ez a szereplő a gyilkos indulataival is hasonló módon jár, s azok visszaérkezvén hozzá, a legfájóbb pontján találják el.

Mintegy feloldozásként minden szálon megjelenik Erósz és Pszükhé mítosza is.
Egy húsvéti körmenet is végig vonul a film történetén. 

A film nem játszódhatna máshol, mint a válság sújtotta Görögországban, ahol mai problémákkal küzd minden szereplő. 

- Dáfni, aki politológiát tanul Athénban az egyetemen. Amikor egyik este hazafelé indul egy szórakozóhelyről, két fiatal férfi megtámadja, ám szerencséjére egy fiú a segítségére siet, és így sikerül elmenekülnie. 

- Fárisz, aki szíriai keresztényként menekül, s aki otthon művészeti iskolába járt. Tartana nyugatra, de...

- Dáfni apja, aki a válság miatt elveszítette a boltjait, és kilátástalan anyagi helyzetbe került, mit sem sejt róla, hogy kivel barátkozik a lánya, pedig mélyen gyűlöl minden bevándorlót, akik szerinte mind bűnözők, és ellehetetlenítik az emberek életét. 

- Jórgosz, aki középvezető egy nagy cégnél, ám a munkahelye bizonytalan, a hiteleit alig győzi fizetni, és a házassága is romokban. Egy nap egy bárban megismerkedik egy gyönyörű svéd lánnyal. 

- Elise (Osvárt Andrea alakítja), a hűvös svéd menedzserlány, érzelemmentesen rúgja ki - a cégátalakítás apropóján -, az embereket, s aki először egyéjszakás kalandnak tekinti Jórgoszt, de...

- Sebastian, aki agglegény  történész, és hosszú évekig a müncheni egyetemen tanított, ám nyugdíjba vonulása után úgy dönt, hogy Görögországba költözik. Egy nap a fájós háta miatt egy athéni szupermarket előtt segítséget kér egy görög asszonytól.

- Marja, aki szupermarket-függő lenne, ha nem lenne a család rossz anyagi helyzetben. Sebastian igyekszik megmutatni a boldogtalan házasságban élő és megcsömörlött Marjának, hogy az élet igenis szép...

Cristopher Papakaliatis filmje megmutatja, hogy sajnos áldozatok nélkül nincs változás, hogy az új helyzetekre, új - akár határokon át ívelő -, megoldásokat kell keresni és találni. 

A filmben a vallási különbségek áthidalását nem érintették. A menekült státuszú szereplő keresztény volt. 

PR filmként* erre is jó lenne játékfilmes dramaturgiát találni, amely dramaturgia aztán a nagybetűs ÉLETBEN is kiállja a próbát. Hm?!

Előzetes:

* Ilyen PR film pl. a Zaklatás, amelyben az mutatják be, milyen amikor egy nő főnök zaklatja a férfi beosztottját; vagy a Tőzsdecápák és annak folytatása, hogy érhető tetten a bennfentes kereskedelem; vagy a Krízispont, ahol megismerhetjük, hogy a mostani válságért egy rossz képlet is a felelős lehet; s A kezdő című film azt mutatja meg, hogy egy nyugdíjas képességeire is mennyire szükség lehet egy fiatalos cég életében.

A művészet templomai: BOSCH - A gyönyörök kertje

Nyolc éve a madridi Pradoban láttam az eredeti Bosch – A gyönyörök kertje c. festményt egy társasutazás alkalmával.


Már akkor megfogalmazódott bennem az a gondolat – fáradtan átrohanva a híres festmény előtt -, hogy milyen jó lenne, ha mindezt otthonról kényelmesen nézhetnénk, művészettörténészek magyarázatával.

Még a legnagyobb képernyőjű TV sem adhatja azt az élvezetet, amit az Uránia mozi hatalmas vásznára vetített, a Pannonia Enterteinment által két éve elindított ismeretterjesztő mozifilm-sorozat ezen darabja nyújtott.

Fent említett társasút alkalmával jártunk az El Escorial-i királyi kolostorban is, ahová készült ezt a triptichon II. Fülöp megrendelésére. Öröm volt újra látni ezeket a helyszíneket is.

Hieronymus Bosch halálának 500. évfordulója kapcsán világszerte mozivásznon mutatják be a festő leghíresebb művét feldolgozó spanyol ismeretterjesztő filmet.
A különös és bizarr alakokkal teli, álomszerű festményeiről ismert németalföldi festő, Hieronymus Bosch a művészettörténet talán legtöbbet vitatott és legtöbbféleképpen értelmezett alakja. Alkotásain a szimbolikus alakok és tárgyak egy olyan összetett, eredeti és fantáziadús ikonográfia részeit képezik, amelynek értelmezését a mai napig homály fedi. Művészete, és vele az emberi bűnöket és gyengeségeket ostorozó, utánozhatatlan ábrázolásmódja hosszú évszázadokra a háttérbe szorult, később a 20. századi szürrealizmus kiemelkedő ösztönzője lett. Életéről nagyon keveset tudni, az egyetlen pontos dátum, amit ismerünk, a halálához kapcsolódik: 1516. augusztus 9-én temették el.

A Prado Múzeummal együttműködésben készült látványos dokumentumfilm a sorozat korábbi – a Vatikáni Múzeum és az Uffizi-képtár kincseit, vagy a milánói Leonardo-életműkiállítást bemutató – részeihez hasonlóan, „virtuális tárlatvezetés” keretében tárja a nézők elé műalkotást. A Bosch: A gyönyörök kertje modern filmes technikák segítségével mutatja meg ennek az ikonikus, ám egészében nézve már-már befogadhatatlanul részletgazdag festménynek minden centiméterét, miközben neves művészettörténészek, írók, filozófusok és művészek osztják meg gondolataikat erről a zavarba ejtő műről és nem kevésbé rejtélyes alkotójáról.

Ahogy Reindert Falkenburg Bosch-szakértő, a film ötletgazdája fogalmazott:

„A regények utolsó hasábjain a szerző általában fellebbenti a fátylat a titkokról. Ebben az esetben viszont az alkotó ahelyett, hogy rávezetne a megoldásra, még inkább bevonja a nézőt a saját misztikus világába és azt akarja, hogy maradjunk is ott, rejtélyek és kétségek között.”

Rajta kívül olyan közreműködök igyekeznek még feltárni a festmény személyes, történelmi és művészettörténeti vonatkozásait, mint Pilar Silva művészettörténész, a Bosch-kiállítás kurátora, Nils Büttner, a Stuttgarti Képzőművészeti Egyetem professzora és a Víziók és rémálmok című, Bosch munkásságát feldolgozó könyv szerzője, Salman Rushdie és Orhan Pamuk írók, Renée Fleming operacsillag, William Christie világhírű karmester és csembalóművész, de még két down-szindrómás művész is.



A film a festmény röntgen-elemzésének és restaurálásának bemutatásával bepillantást enged a Prado Múzeum kulisszái mögé is. A tüzetes vizsgálatok eredményeként számos eddig megválaszolatlan kérdésre fény derült a festmény 500 éve vita tárgyát képező keletkezésével és alkotójával kapcsolatban.

A filmből tudtam meg, hogy jónéhány későbbi művészt inspirált ez az alkotás (Dali szürrealizmusát, Gaudi meseszerű építményeit).

Ennek a festménynek új dimenziói nyíltak meg számomra is.

A végén az fogalmazódott meg bennem, hogy a művészetekkel kapcsolatos órákat – legyen az képző- és iparművészet, vagy zene – lehet, hogy mozikban kéne tartani, HD minőségben, térbeli hanghatásokkal?! Talán több információ épülne be a gyermekek tudásába. Hiszen az ismereteink 80%-ára a látásunkkal teszünk szert.

Kép nagyfelbontásban

Magyar feliratos előzetes:

A 90 perces ismeretterjesztő filmet szeptember 1-jétől, magyar felirattal láthatják a nézők. Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban és országszerte számos további helyszínen, a megyeszékhelyek többségén vetítik, a Pannonia Entertainment forgalmazásában.

A sorozat facebookoldala

A sajtóvetítés elején további Pannonia Entertainment forgalmazású – még az idén bemutatásra kerülő – négy film előzetesét is láthattuk: Gagarin, Casablanca, Nézd, ki van itt, Jonas Kaufmann: An Evening with Puccini

Legújabb testamentum

Jöhet-e az oly' liberális Brüsszelből valami jó egy keresztény mozinéző számára? 

Nem kis keresztényi gyanakvással és előítélettel ültünk le a férjemmel megnézni ezt a filmet.  Ahogy belemerültem a film cselekményébe - már a benne rejlő szimbólumok miatt is - egyre jobban megtetszett. A film egy kissé groteszk, s görbetükröt tart a mai, kiégett, hitét vesztett ember számára. 

Isten nem a mennyekben, hanem Brüsszelben él. Feleségével és lányával egy kispolgári ízléssel berendezett lakásban tengeti mindennapjait, dolgozószobájából keserítve meg az életünket. Ha azt hittük, hogy csak véletlenül esik a lekváros kenyér mindig lekvárral lefelé a földre, vagy hogy csak pechünk van, hogy a pénztárnál mindig a mi sorunk a leglassabb, akkor tévedtünk. Isten azzal üti el az idejét, hogy ezekhez hasonló bosszantó szabályokat ötöl ki, hogy megkeserítse az életünket. A fia egyszer már fellázadt a mogorva, rosszindulatú, befordult apja ellen, de az Újszövetség nem oldott meg mindent. Most Isten lánya, a tízéves Ea a soros, hogy kimenjen az emberek közé és új alapokra helyezze a világ működését. Ea feltöri apja számítógépét, az embereknek sms-ben kiküldi haláluk időpontját, ezzel káoszt szabadít a világra, majd megszökik, hogy hat új apostolt keressen, akikkel megírhatja a Legújabb testamentumot.port.hu

Szimbolikusan egy kisgyermek életében az apa, az Isten férfi-, az anya pedig a női fele. S e két oldal egyensúlyában rejlik az emberiség léte. Ha a férfi oldal dominál, akkor előbb-utóbb harcok dúlnak, hogy ki is legyen a domináns hím, s a nők amazonokká lesznek. Ha pedig a női oldal tör utat magának, akkor rózsaszínűen-csipkésen nőiessé válhatnak a férfiak is, akik még egy szöget sem tudnak beverni a falba.

Nos ebben a filmben az a haragvó ótestamentumi Isten jelenik meg az apa szerepében, aki anno ezerféle módon sanyargatva próbára tette Jób hitét. Csak itt már XXI. századi technikákkal felszerelve teszi ugyanezt az emberiséggel és a szűk értelemben vett családjával is. 

A fia már korábban elszökött (bár a jobb oldalán levő helyet az asztalnál nem szabad elfoglalnia senkinek sem). Az anya, háziasszonysorba taszítva, együgyű hímezgetésbe süppedve, s takarítás közben az Utolsó vacsora képe, egy az Úrra mutató, kis giccses Jézus szobor előtt révedezve, s a baseball csapat játékosaiból kirakott pasziánsszal vár a jobb napokra. Ea, a leánygyermek pedig immáron kamaszként teszi fel az idegesítő "Miért" kérdéseit az apának és számon kéri gonoszságait. Az apa pedig egyre agresszívabb törvényeket teremt és hoz működésbe, míg nem a leánygyermeknek meg nem elevenedik a szekrény tetején a porcelán Jézus alakja, s megmutatja az isteni haragvásból a kiutat egy mosógépprogram beállításával és még hat apostol felkutatásával...

Talán az Amelie csodálatos élete Amelie-jét láttam újra a film Ea nevű kislányának tetteiben. 

Van a filmben egy-két igen lírai képsor. Az egyik például a film 34:20 percétől, amint az egyik szereplő nevetését a márványlépcsőkön leguruló igazgyöngy szemek hangjához hasonlítja és megjeleníti.

Így számomra nem is tűnik véletlennek, hogy a film látványtervezése kapott Európai filmdíjat 2015-ben. 

S a film végére, az én érzékeny keresztény lelkivilágom is megnyugodott és a világ rendje is helyreállt...

A teljes film itt megnézhető.

Minden és mindenki jól van?!

Elmélkedés egy film szimbólumain keresztül

Mottó: A világban minden és mindenki jól van, még a látszólag rossz is..., ha egy kicsit távolabbról, vagy magasabbról szemléljük életünket.



A minap arról beszélgettünk baráti-családi körben, hogy egyre több európai országban épül mecset az egyre nagyobb számban ott élő hívő muszlimok számára. 

S hogy ez egyáltalán nem új keletű történet, arról eszembe jutott a 26 éve készült Giuseppe Tornatore rendezte Mindenki jól van című film, melynek főszereplője az idős, rövidlátó Matteo Scuro (Marcello Mastroianni). 

A becsületben megőszült operarajongó nagyapa, Matteo Scuro nagyon várja már öt gyermeke és unokái esedékes nyári látogatását és a velük való együtt nyaralást. Mikor a megbeszélt napra senki sem jön el, elhatározza, hogy maga keresi fel őket. Öt gyermeke után járva Nápolytól Torinóig beutazza szinte egész Itáliát. (A gyerekek a neveiket is operahősökről kapták Canio - Tosca - Guglielmo - Norma - Alvaro) Útja során az országnak olyan arca tárul fel, amely nem kerül az újságok címoldalára és amelyet sohasem látni a televízióban. Gyerekei élete is nagyon különbözik attól, amiről Matteónak eddig tudomása volt – rá kell jönnie, hogy így vagy úgy, de becsapják, és hiába hozza rendbe egymás után mindegyikük többé-kevésbé elrontott életét, valójában mindegyiküknek csak útjában van. Végül meg kell történnie a tragédiának, hogy újra egyesüljön a család… (wikipédia)

A filmben a nyolcvanas évek végén járunk. Rómában - a menye jóvoltából -, Matteo az éppen akkor épülő gigantikus méretű mecsetbe is elvetődik. 
Ekkor hangzik el - némi ismeretterjesztésként -, hogy Rómában ötvenkétezer muzulmán él, többen mint egy olasz kisvárosban. 
Matteót lenyűgözik mecset méretei, ahol a kövezet sikálását is kelet felé térdepelve végzik a munkások. Távozáskor Matteo tétován keresztet vet.

Túl ezen a jeleneten, igazi nagyívű olasz filmet láthatunk. Az Oscar-díjas Tornatore a nagy történetmesélő, akit Fellini utódának is mondhatunk. A korábbi Cinema Paradiso filmjében, mintha az ő mozis karrierje kezdetének lennénk a szemtanúi. 

Egy szimbolikus kép abból a filmből: A kikötőben egy halomban állnak a hajó nélküli horgonyok. (A gyökereiket elvesztő fiatalok.)

A Cinema Paradiso történetének egyenes folytatása a Mindenki jól van. A "horgony nélküli hajókon" eltávolodott gyermekek életébe pillant bele Matteo, ahogy felkeresi őket sorra. 

Néhány szimbolikus kép és jelenet ízelítőül:

Szicília szigetéről indul a vonat egy olyan kisvárosból ahonnan csak egy sínpár vezet ki (csak oda, vagy csak vissza mehet rajta szerelvény). Felszálláskor egy kisfiú  a filmforgatást kézjelekkel imitálja. Sokszor fut a vonat sötét alagútba, a valóságból az álomba. Időnként köd és felhők takarják az igazságot a szereplők elől.

Forog tehát az életfilm. 

A vonatablakokon - mint filmkockákon keresztül -, egy régi tengerparti családi jelenet pereg, ekhós szekerekkel; szürrealisztikus képként egy fehér lóval, s egy fekete szörnyre emlékeztető ballon vészjósló árnyékával; öt gyerek önfeledt játékával, amint Matteo felfedezett őszhajszálait egy-egy lírával díjazza.

A családi képeslapon a már felnőtt gyermekek, mintha színielőadás szereplői lennének. Mindegyikük a neve által kiosztott szerep jelmezében, (szimbolikusan az apa által jónak gondolt szerep jelmezében.)

Nápolyban egy örömlány lábát mutatva kínálja magát, melyre Matteo is felhúzza nadrágját a lába szárán, majd mindketten  derülnek e helyzet komikumán. 

Rómában a buszablakból, mint egy filmkockán látszik egy antik hős szobrának feje, felső teste és külön egy lábfeje rákötözve a furgonra. (Így múlik el a világ dicsősége.)

Firenzében  egy televízió előtt etetőszékben ülő csecsemő látványa, aki csak akkor keseredik el, amikor nem látja a mozgó képet, s aki számára a mosógép ablakában forgó szennyes ruha látványa is ugyanúgy megnyugtató. (analógia  tv-ben levő szenny és a mosógépben tisztuló szennyes között)

A fehérneműmodell lánynak pedig csak a teste kell a fotózáshoz, az arca nem. Majd a Milánói Dómot körülvevő kerítés óriásplakátján az ő teste látható, s a kukucskáló nyílás pedig nem más, mint a köldök részen fúrt lyuk, csak ezen keresztül látható a hatalmas keresztény katedrális. (Ellenpontjaként a mecset hatalmas belső tere látványának.)

Torinóban a szentjánosbogarak, amik valójában az üveglapra vetített fény foltok,  mellyel az unoka teszi próbára a nagypapa megtéveszthetőségét.

Az unokák, akik jobban szót értenek a nagyszülőkkel, mint a gyerekek és a szülők.

Ebben a filmben tehát minden és mindenki más, mint ami/aki a valóságban.

Jobb talán a fájó igazság tudása, mint a hazugságban való őrlődés, önbecsapás?!


A film amerikai-olasz feldolgozását, Robert De Niro főszereplésével, 2009-ben mutatták be Mindenki megvan címmel. 

A történet ugyanaz, s néhány dramaturgiai megoldás is visszaköszön a Tornatore rendezte filmből. Az amerikai változatban az emberi kapcsolatok drámája talán jobban átjön, viszont művészileg az olasz-francia, 1990-es változat verhetetlen.

Az utóbbi Mindenki megvan itt látható.

De van Jack Nicolsonnal is egy hasonló dramaturgiájú film: A Schmith története.

OVE, A KONZERVATÍV

Az idei nyári mozifilmek között eddig alig találtam olyat, amilyet szívesen támogattam volna egy mozijegy árával. „Az ember, akit Ovénak hívnak” című svéd film az egyik üdítő kivétel.


Az alig hatvanéves Ove (Rolf Lassgard) nem hős, még csak nem is vonzó személyiség. Kissé lassú felfogású, gondolatai egy vágányon haladnak, a változásokat nem kedveli, a gyerekkora óta jónak tartott elvek szerint él, rendmániájával lazább életvitelű szomszédai agyára megy, velük szemben könnyen indulatossá válik. Időnként kicsinyes is: barátsága a hozzá hasonlóan rendmániás szomszédjával látszólag azon bukik meg, hogy míg ő kizárólag a Saab gépkocsikat tartja emberhez (és svédhez) méltónak, barátja Volvót és más márkákat vásárol. A mélyben persze sokkal bonyolultabb lelki indítékok hatnak a barátságukra… 

Szemünk előtt pereg a múlt, és pereg a jelen is. Fiatalabb korában a felesége, Sonja iránti szerelme megszelídítette, hajlékonyabbá tette a jellemét – az asszony halála után azonban tüskés páncél mögé rejtette a szívét. Éppen kiteszik az állásából, ahol kora fiatalságától dolgozott. Elkeseredésében úgy határoz: követi feleségét a másvilágra. Öngyilkosnak lenni azonban nem könnyű, ha az ember szomszédságába fiatal, kétgyerekes család költözik, és az iráni származású anyuka számára az a természetes, hogy minden szomszéd életéről tudni akar...

Folytatás a Talita.hu -n 

GÖRBE GERINCCEL IS LEHETSZ HŐS?

Az utóbbi idők legütősebb filmélménye volt számomra a Tiszta szívvel. Meglepő, remek forgatókönyvre épül: akciófilm mozgássérültekkel – a lehetséges lehetetlenek filmje.



A filmben szereplő kerekesszékes és más módon mozgáskorlátozott emberek olyan események aktív résztvevői lesznek, amelyekre álmukban sem gondolhatnak – vagyis éppen hogy csak álmukban vágyhatnak.

Zoli és a Barba papa becenevű srác jó barátok, kiegészítik egymást: Zoli kerekesszékkel tud csak közlekedni, de tisztán beszél – Barba papa beszédét nehéz megérteni, viszont mindenhová eljut két lábon. Elválaszthatatlanok, akárcsak Stan és Pan...

Továbbiak a Talita.hu -n.

Tarkovszkij - Rubljov - Ikonfestés

Úgy 45 éve, általános iskolás koromban láttam egy november 7-i kötelező mozizáson a Tarkovszkij által rendezett Andrej Rubljov című filmet. 



Nem is értem, hogy is lehetett ezt a filmet egyáltalán elkészíteni és bemutatni a kőkemény kommunizmus idején. 
Akkortájt egy hangot nem értettem filmből. Csak a harangöntésre emlékeztem belőle.

Aztán a neten olvastam Tarkovszkijról, hogy milyen kálváriát járt meg ezzel a filmjével, hogy alaposan megvágatták vele a filmet, de egy határon túl nem hagyta. Inkább altatta egy ideig és később egy új koncepció szerint megvágva engedte bemutatni talán '70-ben.

Tarkovszkij családja a kaukázusi Dagesztánból származott. Híres felmenői között van Mahomat Tarkovszkij, akit II. Katalin cárnő az orosz érdekek és a kereszténység képviseletében Dagesztán urává nevezett ki 1793-ban; anyai nagybátyja pedig Moszkva kormányzója volt. Apja, Arszenyij Tarkovszkij költő és műfordító volt.
Andrej három éves korában apja elhagyta a családot.
Anyjával és húgával egy vidéken bérelt házban laktak, de a második világháború kitörésekor menekülniük kellett.
Tizenegy évesen tuberkulózist kapott és egy évig kórházban ápolták.
Gimnáziumban zenét és festészetet tanult, majd 1951-től két évig az arab nyelvet tanulmányozta a Keleti Nyelvek Intézetében. A keleti világszemlélet, azon belül is a taoizmus volt rá akkor nagy hatással.
Később a Bányászati Intézetbe került, de itt sem fejezte be tanulmányait. Két évet töltött Szibériában, egy geológiai expedíció miatt, majd Vaszilij Suksin író társaságában. Onnan visszatérve, 1954-ben iratkozott be a Moszkvai Filmfőiskolára, ahol Mihail Iljics Romm osztályába került.
1960-ban megnősült, felesége főiskolai kolléganője, Irma Raus lett.
Karrierje 1962-ben kezdődött, ekkor forgatta az Iván gyermekkora című filmjét, mely rögtön hatalmas nemzetközi sikert aratott: a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendezésért járó Arany Oroszlán díjat kapta. A L'Unità hasábjain Jean-Paul Sartre méltatta filmjét. Az 1966-os Andrej Rubljov forgatása közben már érték őt atrocitások a szovjet belügyi hatóságoktól, alkotói szabadságáért élete végéig harcolnia kellett. A forgatás alatt ismerkedett meg Larisza Kizilovával, aki második felesége, és 1970-ben megszülető Andrej fia édesanyja lett. A filmet csak 1970-ben mutatták be.

Most megnézve a Rubljov filmet lenyűgözött ez a Tarkovszkij-i világ. Az az 1400-as évekbeli történelmi háttér, a nagy orosz hidegek, az emberi nyomorúság olyan élethűen ábrázolt, hogy már szinte a nézőnek okoz fizikai fájdalmat, a szereplőkön ejtett testi-lelki gyötrődés sebe. A táj és a benne élő emberek, mintha egy Breuegel-i festmény elevenedne meg. 



Egyszóval ez a film nekem arról szólt, hogy a rendező eggyé vált Rubljovval, s alkotói válsága egy volt Rubjovéval. 

A harangöntés tényleg kulcsfontosságú a filmben. A látványos harangöntésen túl - amely ipartörténeti kuriózum is lehet -, a harangöntő fiú hősies viselkedése készteti Rubljovot az önsajnálaton való továbblépésre és a valódi feladat felvállalására, többek között az oly nagyszerű Szentháromság ikon megfestésére.

(Szent) Andrej Rubljov (Андрей Рублёв), (1360 és 1370 között – Moszkva, 1430. január 29.) a legismertebb orosz ikonfestő.]Életéről nagyon keveset tudunk. Családnevének eredetkutatói szerint valószínűleg kézművescsaládból származott. Születésének valószínűsíthető időpontjára életének ismert adataiból következtettek. 1360 körül született Oroszország középső részén. Valódi keresztneve is ismeretlen, hiszen megvált tőle, amikor belépett a szerzetesrendbe, de valószínűleg 'A' betűvel kezdődőtt. 1370-1380 között egy moszkvai festőműhely (druzsina) tanulója lehetett. Egyes feltételezések szerint a nagyfejedelem udvari festője volt, és viszonylag idős korában lett szerzetes. Bizonyíthatóan hatottak rá az 1387-ben, a szerpuhovi Viszockij kolostorba Konstantinápolyból érkezett ikonok. Legkésőbb 1405-ben lesz szerzetes Andrej néven, és a Moszkva környéki Andronyikov kolostor lakója lett. Az a kevés forrás, ami fennmaradt, bölcs, erkölcsös, engedelmes, alázatos és igen tiszteletreméltó embernek mutatja be.

S a szenvedésekkel teli fekete-fehér film kiszínesedik. Láthatjuk szinte nagyító alatt az ikonok apró részleteit is.

Az ikon több, mint művészeti alkotás. Az ikon: hitvallás. Nem pusztán a Megváltó, az Istenszülő Mária, vagy a szentek képi ábrázolása, hanem Szent Pál apostol szavaival élve: az ábrázoltaknak a „másik létben” megjelenő formája. Az ikon ablakot nyit a „másik világba”: Isten országába.
 
Az ikon egyszerre ábrázolja a láthatót és a láthatatlant.
Az ikon hitvallás, és alázatra nevel. A felfelé figyelésre, arra, hogy mindent felülről kapunk, és mindenért hálával tartozunk. Az ikonfestők mindig is szent tettnek, és valamiféle titoknak tekintették munkájukat. Olyan eszköznek Isten kezében, amely a megtalált igazság közvetítője. Ez legyen az értelmes emberi élet, és földi küldetés példája.
Mint ahogyan az ikonfestő névtelenségben marad, azért, hogy az üzenetet minél hitelesebben átadhassa, ugyanúgy kell keresnünk és teljesítenünk a mi magunk kapott szent küldetését, ott, ahova Isten állított bennünket egyenként.
Ezt az üzenetet is vigyük magunkkal ezen az ünnepen, amit az ikonfestő imájában a következőképpen fogalmazott meg:

Te örök Ura mindannak, ami létezik, Világosítsd meg és vezesd lelkemet, Szolgád szívét és szellemét, Vezesd kezét, Hogy méltóképpen és tökéletesen ábrázolhassam arcodat, Szűzanyáét és összes szentjeidet, Szentegyházad dicsőségére, szépülésére és örömére. Ámen

(Részlet Firtl Mátyás megnyitó beszédéből: elhangzott a Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban Monostory Viktória ikonfestő kiállításának megnyitóján, 2006. október 21-én.)