Megbocsátás

Néhány hete láttam az Angelina Jolie által rendezett Rendíthetetlen című filmet, mely igazi elmélkedésre való ínyencség lett a számomra.

Egyrészről azért mert, az a kérdés foglalkoztat, hogy miért is rendez háborús filmet egy nő, mi lehet a személyes indíttatása, másrészt mert a Cohen fivérek forgatókönyvei mindig elgondolkodtatnak, harmadrészt pedig nagyon izgat az a kérdés, hogy változik egy-egy ember karaktere szélsőségesen nehéz élethelyzetekben. 



Az egyik filmajánlóban pedig olvastam, hogy a főszereplőt, Louis Zamperinit alakító színész, Jack O'Connell maga is hogyan azonosult ezzel a szereppel.

A 2014 júliusában, 97 évesen elhunyt Louis Zamperini egy legenda volt. Hosszútávfutóként indult az 1936-os berlini olimpián, a második világháborúban pedig bombázótiszt volt, és a Csendes-óceán felett lelőtték a gépét. Két társával együtt 47 napig hánykolódott a tengeren, majd japán fogságba esett, ahol olimpiai múltjának köszönhetően a legkegyetlenebb kínzásokat kellett kiállnia a háború végéig. Életéről Laura Hillenbrand írt bestsellert, ami a Coen testvérek forgatókönyve alapjául szolgált, amit Angelina Jolie rendezett az angol Jack O’Connell főszereplésével. O’Connell pedig mindent megtett, hogy visszaadja azt a lelki és testi keménységet, ami lehetővé tette Zamperini számára a túlélést. A tengeren töltött időszak és a fogolytábor megpróbáltatásai visszaadásához olyan sokat fogyott, hogy végül az orvosa szólt rá, hogy ezt ne folytassa, és ezekhez a jelenetekhez minden nap rossz kontaktlencsét hordott, hogy véreres legyen a szeme, és a japánok kínzásainak egy részét is közvetlenül átélte. „A címmel ellentétben többször is valóban megrendültem. De pont ez a lényeg, nem igaz? Meg kellett rendülnie a hitemnek és a fizikumomnak. Különben csak tettettem volna az egészet.” – magyarázta a színész, akit sokan generációjának legnagyobb ígéretének tartanak. (Vízer Balázs, PORT.hu)

Az elején leszögezem, hogy nem szeretem a háborús filmeket, mert mindig azt látom, hogy nincs az a „vég kezdete” állapot, amiben ne esne egymásnak a maradék két férfi ahelyett, hogy a békés megoldáson, vagy egyáltalán a kilábaláson agyalnának. Gondolom, a domináns hím-szerep mindig felülírja a józan észt.

Angelina Jolie életrajzát olvasva, még arra is fényderült számomra, hogy megelőző célzattal miért is operáltatta magát agyon az utóbbi években; arra való hivatkozással, hogy a felmenők hamar haltak meg rákban. Rádöbbentett, hogy az ő lelke is mennyire beteg. Az életrajzból kiderült ugyanis, hogy fiatalon önértékelési zavarai miatt rituálisan vagdosta magát és lám felnőttkorára ez a zavar az öncsonkításig burjánzott nála, amihez jópénzért adtak tanácsot és segítséget is az orvosai.
A háborús témaválasztás pedig a Hazatérés (1979) című film által Oscar-díjassá lett színész apukának, Jon Voightnak is szólhatott akár. („Vagyok én is olyan jó háborús filmrendező, mint apám háborús filmszínész” - bizonyítási kényszeréből)

„Angelina Jolie tizennégy évesen otthagyta a színitanodát és arról álmodozott, hogy temetkezési vállalkozó lesz. Ebben az időszakban fekete ruhában járt, lilára festette a haját és gyakran járt „mosholni” a barátjával. Két évvel később, néhány utcányira anyja házától, egy garázs fölött bérelt lakást. Visszatért színi tanulmányaihoz és befejezte a középiskolát, bár úgy nyilatkozott erről az időszakról, hogy „lélekben mindig is egy tetkós kölyök maradok”.Angelina visszaemlékezése szerint a gimnáziumi éveiben elszigeteltnek érezte magát, édesanyja szerény jövedelemből tartotta el a családot, Jolie pedig gyakran hordott használt ruhát. Diáktársai csúfolták jellegzetes arcvonásai, szemüvege, soványsága és fogszabályzója miatt. Első kísérlete a modellkedésre kudarcba fulladt. Elkezdte rituálisan vagdosni magát késsel és éles tárgyakkal.” (forrás: wikipédia)

Az öngyötrés és a mások fizikai és lelki gyötrése ezért is izgathatta annyira a rendezőnő fantáziáját.
A film főhősének krisztusi szenvedését nézhetjük végig a több mint két órás filmben, kezdve a 47 napos óceánon való hajó(repülő)töröttségtől a több felvonásos gyötrelmes japán fogságig; a történetben egy pszichopata börtönparancsnokkal, aki a főhős lassú, gyötrő, testi-lelki megsemmisítését tűzte ki céljául, végigjáratva vele a pokol legsötétebb bugyrait.

A főhős karakterében pedig tisztán felfedezhettük az enneagram archetípusai közül az Egyest.

A Jézus és az enneagram Talitán is megjelent írásomban felsoroltam és a magam módján haiku-kalligráfiásan meg is rajzoltam, hogy a jezsuiták szerint a Jézusban megjelenő enneagram-karakterek miként nevezhetők a nevükön.

1. az irgalmas Jézus

2. az alázatos Jézus

3. az egyenes Jézus

4. az elégedett Jézus

5. a tanító Jézus

6. a bátor Jézus

7. az optimista Jézus

8. a szelíd Jézus

9. a türelmes Jézus

Nos ez az irgalmas Jézus ölt testet a film végén, amikor a főhős a rettegett lágerparancsnok puritán szobáját megpillantja, az asztalon egy bekeretezett fényképpel. A fényképen a parancsnok úgy 4-5 évesen az apja kezét fogja. (A főhős a lágertársaktól már az elején megtudja, hogy a parancsnok kegyetlenkedése hátterében egyfajta, a családnak történő bizonyítási vágy van, hogy feljebb kerüljön a ranglétrán.)
Ennek a fényképnek a látványa irgalommal tölti el főhősünk szívét. Rádöbben, hogy a lágerparancsnok múltjában mélyen gyökerező gyerekkori megfelelési kényszer miatt lett ilyen kíméletlenné.

A film végén pedig megtudjuk, hogy a valóságban Louis Zamperini meg akarta keresni retteget lágerparancsnokát, hogy megbocsásson neki, de erre személyesen soha nem került sor.

Angelina Joli pedig talán önmagának is megbocsátva készítette el ezt a hatalmas, Oscar díjra is jelölt alkotását.

2015. május 31.
Antalffy Yvette

LíviaFilm és MariMozi

Lívia és Mari korábbi, az on-line sajtóban megjelent írásai filmekről














Járjunk keresztutat filmekkel! - ből A passió - filmajánló

Óvakodj a vonzó pszichopatáktól! – A szürke ötven árnyalata - elmélkedés a filmkapcsán

Nagyra törő lélek porhüvelyben – Stephen Hawking - filmajánló, filmelemzés

Ünnepi mozi a Talitával - ból A színes fátyol - filmajánló

Sötét komédia – A pap gyermekei - filmajánló, filmelemzés

Fehér isten – Kutyák lázadása Budapesten - filmajánló, filmelemzés

Népvezér a panellakásban: A Wałesa-filmről - filmajánló, filmelemzés

Anna Karenina – Színház az élet? - filmajánló, filmelemzés

Árverés és kései szerelem – A „Senki többet” című filmről - filmajánló, filmelemzés

Járjunk keresztutat filmekkel! - ből az  Emberek és istenek - filmajánló

Ünnepi mozi a Talitával - ból  a Babette lakomája - filmajánló

Szinglik akcióban - a Kényszerszinglik című film okán készült cikk

Kleist és a „Mikkelsen-brand” - filmajánló, filmelemzés

Egy vagány kampányfilm: A fiú - filmajánló, filmelemzés

A RÖVIDLÁTÓK

(megane - メガネ - szemüveg)

blogindító filmmeditáció

FEKETE - FEHÉR ÉS KODAK PIROS - ezek voltak az első gondolataim a film után.

Április harmadik keddjén egy Sajgó Szabolcs SJ vezette  filmmeditáción vettünk részt a férjemmel. A vetített film Naoko Ogigami Rövidlátók című alkotása volt.

"Ebben a spiritualitásban bővelkedő Japán filmben, a főhősnő, Taeko tavaszi fáradtságára orvosságot keresve ellátogat egy szigetre, ahol számára ismeretlen szokásokkal felvértezett emberekkel hozza össze a sors. A sziget ezen részének lakói, életét ugyanis az általuk "twilight"-nak nevezett, egy nagyvárosi ember számára értelmezhetetlen tevékenység teszi ki. Taeko eleinte elutasítóan, sőt barátságtalanul fogadja vendéglátói viselkedését. Idővel azonban rájön, hogy a "twilight" egy olyan elfoglaltság, ami az ő életét is megváltoztathatja vagy akár újra is értelmezheti. A kezdeti nehézségek ellenére, igen hamar ráébred arra, hogy újsütetű barátai segítségével meglelheti rég elvesztett nyugalmát és hitét az örömteli életben."  

twilight - szürkület - átmenet - kapu

Előtte Sajgó Szabolcs röviden elmondta, hogy miről is szól a film. Egy félórás általa vezetett meditációban ellazultunk, majd egy jézusi gondolatot olvasott fel: 

"Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál."

A szimbólumok az egyik fő érdeklődési és kutatási területem. A filmek pedig rendre szimbólumokkal dolgoznak, főként, ha Ázsiában készítették őket.

Maga a Rövidlátók (megane - メガネ - szemüveg) címválasztás is hordozza azt a filmes szakszóval "szellemi ingatlannak" minősülő tényt, miszerint az ázsiai emberek  jó része szemüveges. 

"A rövidlátás, másként miópia vagy myopia (myops: hunyorgó, pislogó görögül) egy látászavar, amiben a távoli tárgyak képe elmosódottan látszik. A szem fénytörő képessége az egészségesnél nagyobb, mert a szemgolyó túl hosszú, vagy a szemlencse és a szaruhártya az egészségesnél domborúbb."

Korábban a tudósok genetikus eredetűnek gondolták ezt a fajta rövidlátást, de már van ennek a ténynek is cáfolta:

„A rövidlátók aránya a világ népességében nagyjából 10 százalék körül van. Bizonyos csoportokban (például egyetemistáknál) magasabb, másoknál alacsonyabb. Ez a jó ideje állandó arány most felborulni látszik, ugyanis Kínában és Kelet-Ázsia több más országában is valóságos járvány lett a rövidlátásból. A hatéves gyerekek körében 40, a 18 éveseknél már 80 százalék a rövidlátók aránya, nagyvárosokban még ennél is magasabb, 90 százalék feletti. Vannak iskolák, ahol igazi különlegességnek számít, ha egy diák nem szemüveges. A rövidlátás elterjedtsége csak az elmúlt pár évtizedben lett ennyire drámai. Az Economist és a New Scientist két felmérést idéz, az egyik az 1970-es évekből való (akkor a 16-18 évesek között 25 százalék körül mozgott a szemüvegesek aránya), a másik 2000-ből, amikor a 6 évesek között minden ötödik volt rövidlátó… A kutatók szerint egyszerűen arról van szó, hogy a gyerekeket hülyére tanultatják, és emiatt elromlik a szemük… A kínai városi gyerekek gyakorlatilag nulla időt töltenek természetes fényben, így a szemük fejlődésében pontosan ez a zavar áll be. A helyzetet tovább rontja, hogy a tanulás, illetve az olvasás, az okostelefonok, tévé, videojátékok a szemtől mind ugyanazt követelik meg: hosszú ideig pontosan ugyanolyan, aránylag rövid távolságra fókuszálást. Ez túlerőlteti a szemizmokat, ami szintén rontja a látást. PÁR ÉVTIZED, ÉS MINDEN KÍNAI SZEMÜVEGES LESZ." Forrás

A következő gondolatom pedig a munka és a pihenés témája körül forgott.

"Civilizációs nyavalyáiból - mint heveny mobiltelefonálás - kigyógyulni vágyó, törékeny tanárnő szigetet keres. Legyen kicsi, a külvilágtól elzárt, tengerre nyíló (sziget esetében ez a minimum), s ami a fő, ne legyen térerő."

- olvasom az egyik filmajánlóban. Azután eszembe jut egy régi tengerparti nyaralás a görög szigetek valamelyikén, ahol az egyik családfő ki sem mozdult szinte a szállodaszobából, míg a családja költötte a pénzét drágábbnál is drágább vízi játékokra(ejtőernyő, surf, motorcsónak). A munkamániás apuka egyszerűen nem tudott mit kezdeni a szabadságával.

A film főszereplőnője egy hatalmas bőröndöt cipel, amelyben - mint később kiderül -, könyvek vannak, amelyeket "kilóra" olvasna ki a szabadsága alatt. Erről pedig a repülős/hajós példa jut eszembe, hogy a repülő/hajószerencsétlenségek idején azért halnak meg oly sokan, mert nem az életüket mentik, hanem a csomagjaikat keresik. Sorban állnak a széfnél az ékszereikért, miközben már térdig ér a víz a hajóban. Hm...

Hogy miért is a fekete-fehér és a Kodak piros?

A fekete és a fehér egymást kioltó két szélsőség, sötétség és világosság, pokol és menny, közte pedig nem elvágólagos a határ, hanem van egy "füstszerű átmenet", ahogy Leonardo da Vinci is felfedezte és alkalmazta festményein. 
Ez az a terület, ami számomra a "twilight"-ot jelenti, én magam a "senkiföldje" fogalommal is azonosítom.

A színes filmeken először a Kodak celluloidokon láthattuk ezt a gyönyörű vérpiros színt. Így van az, hogy ha filmről szól egy riport, vagy egy színdarab, a jelmez- és díszlettervező azonnal megtalálja ezt a színt. Legutóbb a Hangemberek című színdarab bemutatóján tűnt fel ez jelenség.

Piros szín pedig a vér színe, az amely behálózza és átjárja az élőlények, így az ember testét is. Közvetlen kapcsolatot teremtve az emberben is jelenlévő sötét és világos, pokol és menny között. Míg ezen elmélkedem jön a mai evangélium:

"Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan  adhatja ez testét  eledelül nekünk?” –  kérdezték.   Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek  az Emberfia testét, és nem isszátok az  ő vérét, nem lesz élet bennetek.  Aki eszi az én testemet és  issza az én véremet, annak  örök élete van, és  én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak  örök élete van, és  én feltámasztom őt  az utolsó napon.  Az én testem  ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet,  az bennem  marad és  én őbenne.  Amint engem  az élő  Atya küldött, és én az Atya által élek,  úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez a mennyből alászállott kenyér.  Nem az, amelyet atyáitok ettek,  és meghaltak. Aki  ezt a  kenyeret eszi,  örökké él.” Így tanított  Jézus  a kafarnaumi zsinagógában." Jn 6,52-59

Lám egy zen-buddhista filmben is, hogy benne lehetnek a keresztény szimbólumok.

A főhősnő, Taeko a film elején csupa fekete-fehér ruhát visel, csak  egy piros táskája (a lényeges dolgok tárolására) és a kardigánján egy piros gomb (a szív szimbólumaként) jelzi, hogy valamilyen csírája a színeknek ott van elrejtve az ő életében is.

A hűtőszekrényben is egy fagyasztva tartósított piros hal (mint Krisztus-szimbólum) árválkodik csak, várva hogy felmelegítsék, feldolgozzák és megegyék, hogy részükké váljon.

A megérkezése után kénytelen konstatálni, hogy itt a tengerparton viszont túl nagy a csend, így néhány nap után átköltözik egy olyan apartmanba, ahol pedig a munkával pihenők nyaralnak... Ettől viszont inkább visszaszökik a kevésbé rosszabb csendbe... 

Mindvégig hurcolja a nehéz bőröndöt. 

Mígnem a kis sziruppal leöntött jégkását felszolgáló (a szentlélekkel átjárt kenyér szimbólumaként)  Sakura (az Isten egyik megtestesüléseként)  a triciklijére (a Szentháromság szimbólumaként) fel nem veszi. Taeko már csak a kis piros táskáját (benne már csak is a lényeges dolgokkal) viszi magával, a bőröndöt (test szimbólumaként) ott hagyja az út közepén.

Sakura minden reggel ott térdel Taeko fekhelye mellett és figyeli az ébredést, a tudatára ébredést. Anthony de Mello kedves története jut eszembe erről.

Tekaonak pedig olyan érzése van mintha ugyanarra a napra virradna folyton folyvást, hasonlóan az Idétlen időkig, vagy Thruman show főszereplőinek. Az utóbbit - mit az Isten  -, éppen a Rövidlátók Párbeszéd Háza-beli vetítése után egy órával láttuk a TV-ben. Ez már tényleg nem véletlen, hanem "vélet"... :)

Majd percről percre újabb pirosok jelennek meg a többi szereplővel kapcsolatban is. Előbb a felszeletelt és szétosztott paradicsomok (a mindenki számára elérhető mennyország szimbólumaként) képében, majd a piros rákok közös elfogyasztásában (az utolsó vacsora, s az emlékezés, visszatekintés, a rák hátráló mozgásának szimbolikájával). S a csésze is piros (a kehely Krisztus vérével) lesz.

Azért a "pláza-láza" elkapja még Taeko-t.

A teljesen kihalt plázába, a sok fekete-fehér áru között akciósan lehet piros fonalat (az Ótestamentum szimbólumaként) venni. Melyből az üdülés végére hosszú piros sálat (az Újtestamentum szimbólumaként) készít Taeko (Jézus egyik megtestesülése).

Hazafelé a szeméről lefújja a menetszél a fekete keretes szemüvegét, s akkor meglátja a tenger szépségét. 

Ekkor számomra itt is megjelenik az "twilight", mint átmenet a tenger és szárazföld között, a folyton mozgó hullámzás, az ár és az apály formájában. (Ez a másik kedvenc területem, amin elmélkedni szoktam.)

Noha Taeko fizikai szintű rövidlátása nem szűnik meg, de kitágul a látóhatár. 

Amikor a következő évben eljön Taeko, akkor az elveszett fekete keretes szemüveg helyett egy piros keretűvel érkezik, s már a ruháján is megjelenik piros a szegély és a piros virágok.

Sakura pedig a Taeko által kötött földig érő piros sállal a nyakában (szimbolikája - összekötése a szellemnek, a léleknek a földi léttel) tér vissza a tengerparti üdülőhelyre, ahol a kis pavilonban készíti újra és újra a jégkását évről évre az itt "twilight"-olóknak" - hisz neki pedig ez az egyik "twilinght"-olás

A fizetség pedig mindenki részéről az, amit a legjobban tud, egy kis mandolinzene..., egy gyerekrajz..., egy parti társasjáték..., egy jó étel elkészítése..., egymás szótlan társasága..., s közben a tengerpart és a horizont látványa...

A horgászva "twilight"-oló Yomogi pedig a hal helyett kifogja Taeko fekete szemüvegét. 

A történet egyre táguló gömbként hömpölyöghet tovább gondolatainkban...

Hát nem gyönyörű...? Nem ez maga a teljesség, az EGYSÉG...? Hm...

Egy kis előzetes a filmből


2015. 04. 24. Szent György napja 


Antalffy Yvette-Hildegard


Korábbi filmes írásaim:

Járjunk keresztutat filmekkel!-ból a 21 gramm - Filmajánló

Egy nap, amelyre tudatosan ébredünk - Filmelemzés

Ünnepi mozi a Talitával-ból a Hétköznapi mennyország - Filmajánló

A házasság hetére az „igazmondó asztalról”  - Filmmeditáció

Fordulópont - Filmelemzés és ajánló

Bretagne-tól Kamcsatkáig, avagy kapcsolataink próbája - Elmélkedés egy film kapcsán

A király beszéde után - Néhány hasznos link egy film kapcsán

KRÍZISPONT - avagy rossz a képlet, amellyel számolunk?! Filmelemzés és ajánló

Az élet fája - A film, melynek képi világa rímel az enyémmel - Filmajánló

Mont-Saint-Michel – „Ki olyan, mint az Isten?” Elmélkedés egy film kapcsán




Végül, amivel a filmelemzős korszakom kezdődött:

K-PAX – A BELSŐ BOLYGÓ - filmelemzés