Saul mosolya – amiért öröm az Oscar-díj

„Ha nyerünk, ne fogjátok vissza magatokat: Magyarországnak örömre van szüksége." – üzente Röhrig Géza egy közösségi oldalon, mielőtt megérkezett a stábbal az Oscar-gálára. Benne vagyok, nem fogom vissza magam, örülni fogok!

Örülök ennek a díjnak, mert nem lehetséges, hogy egy ilyen világraszóló elismerésnek ne örüljek! Annál inkább örülök, mert akik kapták, képesek ugyanolyan ember módjára köztünk járni, mint bárki más, és az Oscar-gálát annak nevezni, ami: „az idiotizmus minősített esete."...

Kóczián Mária

Tovább olvasható a Talitán

A Lovasíjász szombat délután 16:15-től

Nem volt egyszerű időpontot és mozit találni, hogy megnézzük a 2013 óta hungarikumnak számító, Kassai Lajos által fémjelzett életvitelt-életérzést-sportot-kultúrát bemutató filmet.




De talán ez a nézők próbatétele?! Ha fontos nekik, hogy megnézzék, akkor a világ végére is elmennek és feláldozzák a szombat délutáni szundikálást egy jó moziért. 
Velem is hasonlóan történt, mondjuk nem kellett a világvégére mennem, csak Budáról a Művész moziba. Azt gondolom, hogy megérte. A film után tapsolt a közönség, ilyet 40 éve, a Balczó Andrásról szóló Küldetés című film vetítése után tapasztaltam először és azóta nem.

A tanítás

Kassai Lajosról úgy tíz éve, a A lét lámpásai című könyvben olvastam először. Gubcsi Anikó interjúkötetében Dicsőfi Endre orvos, tanító, Baróti Viktor és Anikó férje, Gubcsi Lajos beszélgetett vele egy ebéd mellett Kaposmérőn.

A Lovasíjász filmben pedig megláthattam, amit eddig elképzelni tudtam csak Kassai Lajos világáról, s arról, hogy honnan hová lehet eljutni, ha az ember a Isten által rendelt utat járja, amely nem mentes kudarcoktól és tévedésektől sem. Sőt az emberi gyengeségek felismerése és tudatosítása segíthet hozzá bárkit a továbblépésre, ez derül ki a tanítványokkal folytatott tábortűz melletti esti beszélgetésekből. Gyerektáborok vissza-visszatérő részvevői mondják el jó és rossz tulajdonságaikat egymásnak, s Kassai Lajos jó tanítómesterként reagál az elbizakodott és a magát csak rosszként lefestő kiskamasz önjellemzésére. 

A film igen látványos helyszíneken mutatja meg a "Lovasíjász-franchise" létrejöttét és elterjedését a világban. Párhuzamosan kivetített képsorok Kaposmérőről és egy kanadai indiánrezervátumból. Hogy a gyakorlatsorokból egy mozzanat, s a jellemfejlődésből egy lépcsőfok sem maradhat ki. Hogy bármily eltökélt és elköteleződött egy lovasíjász, lehetnek mélypontok, hibák is becsúszhatnak, ha  nem eléggé felkészült a tanítvány. De mindezek kellő önismerettel és gyakorlással kijavíthatók.

A hagyománytisztelet

Kassai Lajos elköteleződött magyarságunk kultúrájának kutatása és őrzése mellett. A filmben az ő révén ismerhetjük meg egy a kínai határ mentén létrejött hun települést, amit Fehérvárnak hívnak magyarra fordítva. 
Különösen jó gondolat is megfogalmazódik a kínai hun múzeum feliratát elemezve, hogy a magyar, nem egy rassz, hanem egyfajta kultúra, különböző ősi néptörzsek közös hagyománya.

A lovasíjász bemutatók és versenyek pedig  leginkább a mai ifjúságnak szólnak, akiknek minden érzékszervére kell hatni, ha el szeretnénk juttatni hozzájuk az igazi üzenetet. 

Nagyon szép filmes megoldással fejeződik be a film. 
A tanítómester magányos futását látjuk a szakadó hóesésben, hegyen-völgyön, árkon-bokron keresztül, majd feltűnik egy fiatal tanítványokból álló kis raj, akik egyforma ritmusban futnak mögötte. Ekkor a mester megáll és hagyja, hogy beérjék és megelőzzék a fiatalok és visszafordulva mélyen a mozi nézők szemébe néz.

Hordozom Saul fiát...

Eltelt fél év a bemutató óta, és csak ma mentem el megnézni a filmet. És – megkönnyebbültem – több okból is.

Egyre kínosabb olvasni a publicisztikákat, amelyek véleményt alkotnak pro vagy kontra a filmről, az alkotók megnyilatkozásairól, és amelyeknek legkésőbb a második bekezdésében a szerző bevallja, hogy valójában még nem látta a filmet, de... Elsősorban emiatt könnyebbültem meg: megfogadtam ugyanis, hogy egy sort le nem írok róla addig, amíg nem láttam.

Folytatás a Talitán

Kóczián Mária

Ifjúság, avagy egy egyszerű dallam

A 2016-os évet nem akármilyen mozival kezdtük. A filmválasztásunkat az egyik barátunk inspirálta, akit lenyűgözött ez az alkotás.

Paolo Sorrentino a Rómába kalauzoló, Oscar-díjas A nagy szépség után ismét Fellinit idéző, lenyűgöző filmmel jelentkezik. Ezúttal egy Alpok-beli luxusszálloda szolgáltatja a díszletet, itt pihen a már nyugdíjba vonult, világhírű zeneszerző és karmester, Fred (a kétszeres Oscar-díjas Sir Michael Caine) és legjobb barátja, a filmrendező Mick (Harvey Keitel). Fred kíváncsisággal szemléli a hotel többi vendégét, lánya (az Oscar-díjas Rachel Weisz) problémáit, valamint a fiatal és ambiciózus írókat, akikkel Mick együtt dolgozik egy forgatókönyvön. Saját zenei karrierjét lezártnak tekinti, ám a legmagasabb szinten szeretnék, hogy még egyszer vezényeljen: magától II. Erzsébet brit királynőtől kap meghívót, hogy lépjen fel Philip herceg születésnapján. A meghívást rögtön elutasítja, de a királyi család állhatatosnak bizonyul. (Forrás: Port.hu)

A filmben legalább öt korosztály - a nyolc évestől a nyolcvan évesig - karakterei mutatnak egymásnak tükröt. S valahogy mindig a fiatalabb mondja ki az igazságot az idősebb számára. A végére pedig a fiatalabb tanul az öregebb botlásaiból.

A 82 éves Sir Michael Caine jutalom játéka ez a film, de a rendező mintha felhatalmazta volna az összes színészt, hogy csak önmagát adja. Ettől válik hitelessé benne minden párbeszéd. 

Hozzám leginkább a Paul Dano által megszemélyesített – a következő szerepének megformálásán dolgozó – , színész, Jimmy Tree karaktere állt közel. Az ő egy kicsit mindvégig kívülálló, minden apró részletre figyelő látószögéből követtem második nézésre a film szövedékét.  



Az első párbeszédben, mely a nyolcvanas éveiben járó híres zeneszerző főhős, Fred Ballinger (Michael Caine) Jimmy Tree (Paul Dano) között zajlik, megfogalmazódik egy kulcsgondolat: 

„Azon gondolkoztam tegnap, hogy az Ön és a saját problémáim mennyire hasonlítanak. Egész életünk során félreértettek bennünket, mert megengedtük magunknak, hogy végre egy kicsit könnyelműen kezeljük a dolgokat.”

„A könnyebb, vagy a nehezebb út járása" gondolata kíséri végig még a legkisebb mellékszerepet is, amelyhez a kiváló operatőri (Luca Bigazzi) munka és a gondosan összeválogatott zene (David Lang) kölcsönöz drámai erőt. A rendező-forgatókönyvíró, Paolo Sorrentino akár A Nagy szépség II. címet adhatta volna ennek a mozinak, hiszen minden filmkockája lenyűgöző. 

Néhány apró, számomra jelentős részletet emelnék ki:

A főszereplők, mint Fred Ballinger - Michael Caine – zeneszerző, kinek Egyszerű dallam zeneművét szeretné hallani a királyi család, amit ő majdnem a végéig, elvi okokból nem akar elvezényelni. Ő az aki egy cukorpapírral ritmust zörrent időnként, és a hegyoldalban legelésző tehenek kolompolásában is felfedezi a szimfóniát.

Vagy mint Mick Boyle - Harvey Keitel – filmrendező, aki a saját testamentumának gondolt film stábjával a forgatókönyv befejezésén dolgoznak. Felmennek egy kilátóba, majd a hegycsúcsot és a tájat a távcső egyik oldaláról és másik oldaláról nézve mutatja meg ifjú kollégáinak, hogyan válnak a pálya elején látható magasságok, a végére egészen távoli apróságokká.

S az ő kettejük barátságának keresztmetszete jónéhány párbeszédben rajzolódik ki, melyek közül az egyik: 

- Már hatvan éve elhiszed minden egyes szavamat.

- Én történeteket találok ki, Fred. Nekem mindenben hinnem kell, hogy valósággá váljon.

Jimmy Tree - Paul Dano – színész, készül egy nagy szerepre, miközben a közelében levő emberek viselkedését és karakterét figyeli. A focista kézzel faragott botjának mását felfedezi a helyi ajándékboltban, ahol egyszerre szólal meg ezer kakukkos óra ébresztőként, és ahol egy alig tíz éves kislány a nem a neki hírnevet hozó robot szerepéből ismer rá, hanem egy másik jelentéktelennek vélt filmjéből hoz egy jelentős idézetet:

- Egyszer láttam egy filmben.
- Szóval te is kedveled "Mister Q"-t?
- Nem.
- Abban a filmben láttam, amiben egy apát játszott, aki soha nem ismerte a fiát.
- És az autópálya mellett egy büfében találkoztak először, mikor a fia már elmúlt 14 éves.
- Azt a filmet senki sem látta!
- Volt benne egy párbeszéd, ami nagyon tetszett. Amikor a fia azt mondta: "Miért nem voltál ott nekem apaként?" És maga azt mondta: "Nem hittem, hogy képes vagyok rá." Abban a pillanatban megértettem valami nagyon fontosat.
- Micsodát?
- Hogy senki a világon nem érzi képesnek magát rá.
- Szóval nincs ok az aggodalomra.

A zeneszerző éppen házassági válságban lévő lánya, Leda Ballinger - Rachel Weisz, aki a filmrendező menye is egyszemélyben, s aki negyvenévesen sem tudott leszakadni apjáról. Ahogy maga mondja, amikor megkérdezi tőle a megmentőként megjelenő hegymászó, Luca, hogy mi is az ő foglalkozása: 

„Nekem két állásom van. Egyrészt a lánya, másrészt az asszisztense vagyok az apámnak.”

A díva, Brenda Morel - Jane Fonda – aki egy hihetetlenül nagy monológgal vágja ki a rezet, s utasítja vissza a neki szánt főszerepet egy jobban jövedelmező mexikói tévés filmsorozatért, s ami miatt a rendező utóbb teljesen összeomlik. 

S hogy a legkisebb szerepek is tudnak hatalmasak lenni:

Mellékszereplőként időnként feltűnik a filmben a hátán egy hatalmas Marx-tetoválással egy elhízott focista (Maradona?), akit egy lélegeztető géppel kísér a valaha szebb napokat látott, szőke felesége. Egy rejtett pillanatban egy teniszlabdával még bemutatja önmagának egykori focivirtuózi képességét.

A Királynő megbízottja (Alex Macqueen), aki kezdetben úriemberként tűri a zeneszerző elutasításait, majd ő benne is meglátjuk az esendőséget, ellágyul a kivénhedt focista látványától.

A fiatal fogszabályzós masszörlány, aki szavak nélkül is tudja, mi bántja főhősünket, de titokban táncosnőnek készül.

A szanatórium esetlen prostituáltja, akit az anyukája a portáig kísérve arcon csókol, s akit a rendező a végén csak egy kézenfogós sétára hív el, régi nagy szerelmének emlékére.

A hegedülni tanuló tudálékos kisfiú, aki nem hiszi el, hogy élő zeneszerzővel van dolga, de elismeri, hogy amióta a balkezes hegedű tartásán javított a mester, azóta jobban megy a zenélés neki is.

Végül, de nem utolsósorban a szépségkirálynő – akiről időközben kiderül, hogy nemcsak szép, de okos is. A fürdőbe lépve, egy pillanatra bár, de a látványa helyre állítja a világ rendjét a két főszereplő-barát gondolataiban.

Még az elrejtett képi világról egy kis felfedezés: 

A szanatóriumi szobák falán függő képek oldalnézetből ábrázolt nők és férfiak portréi. A szereplők jobb ill. bal arcfelének teljes filmvászon-nagyságú kivetítése révén a karakterek kétarcúságát is szimbolizálhatják így főként januárban, a kétarcú Jánusz hónapjában, amikor előre és hátra folyik az idő egyébként is.

A nagy felismerést pedig az első párbeszédben elhangzottakra a film utolsó mondatai adják, melyet Paul Dano mond ki önmaga számára is. 

„Én hetek óta tanulmányozom  a hotel vendégeit. A legaprólékosabban megfigyeltelek téged, Fredet, Lenát, az oroszokat, az arabokat, a fiatalokat és időseket.És végül eljutottam a következtetéshez, választanom kell. Választanom kell, miről is éri meg igazából mesélni. A Horror vagy a Vágyódás? És én a vágyat választottam. Te és mindegyikőtök felnyitottátok a szemem. Megláttattátok velem, hogy nem kellene a Horror érzéketlenségére pazarolnom az időmet.”

Ma reggel, amikor elkezdtem írni ezt a filmelmélkedést szinronicitásként és megerősítésként a napi e-vangélium imádságában pedig ezt olvastam:

„Egy a szükséges tehát, a tiszta, szép, nemes, Istent szerető lélek.  Aki ezt választja, a legjobb  részt  választotta, s  ez az  egyedül ésszerű, következetes s erőteljes eljárás; aki a lelket s önmagát elhanyagolja,  az  a meghasonlást  hordozza  magában;  sorsa az elsötétedés,  elkeseredés  s üresség. De az nem annyit jelent, hogy elvonulni, remeteségekbe  zárkózni;  maradjunk pályánkon s ne veszítsük  el az ,,egy szükségest” szemeink  elől semmiféle dolgunkban.

(Prohászka Ottokár)

 u.i.: Még egy párbeszéd, amely szinkronisztikus jelenség az életemben:

- És maga? Magának mi hiányzik?- Semmi ...

- Ez igazán szerencsés.- Ugyan már,

- Legyen nagylelkű velem, Jimmy.

- Amit hiányoltam, arra rábukkantam úgy négy hónapja, mikor Novalis-t olvastam.

- Maga olvasott Novalis-t?

- Még a californiai színészek is ha épp nincsenek berúgva, nem árulnak kokót és nem lógnak anorexiás modelekkel ... elvétve olvasnak Novalis-t.

- Igaza van. Elnézést kérek.

- Csak egy öregember vagyok előítéletekkel... És mit mond Novalis?

- "Mindig hazatérek." "Mindig apám házához térek."

Novalis ezen gondolatára én Herrmann Hesse Napkeleti utazásában bukkantam, csak azt másképp fordították: "Hová megyünk hát? Mindig hazafelé." 

Képek innen

„Gyere a moziba be” – 4 film karácsonyra!

http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2446:gyere-a-moziba-be-4-film-karacsonyra&catid=49:kultura&Itemid=72

Könnyű klasszikus, nagyon komoly dráma, még komolyabb háborús eposz, könnyebb, de példázatos mese – ebben a sorrenden ajánljuk a filmeket: Sok hűhó semmiért, Az élet fája, Az őrület határán, Az emlékek őre:

Sok hűhó a szerelemért


Egy filmrendező két nehéz filmje – Csak felnőtteknek!
Az élet fája

„Az őrület határán"

Az emlékek őre

A kezdő

avagy egy játékfilm sztorijába csomagolt PR-film

A kép forrása 

A férjem kollégája ajánlotta ezt a filmet, mondván a film főszereplőjének karaktere teljesen olyan, mint a hatvanas évei elején járó, de még mindig fiatalos lelkületű, minden újra nyitott, mindig újra és újrakezdő, örök-kamasz „Monsieur” (a háta mögött így hívják a fiatal kollégái) férjemé.


Magunkra ismertünk ebben a filmben is, mint ahogyan az úgy két éve látott Még egy év-ben.


Magam 48 évesen tanultam pl. PR-t és 55 évesen lettem kezdő újságíró, 33 év műszakiság után. E tanulmányaim során tanultam, hogy a PR (Public Relations) – a bizalomépítés művészete. Se nem marketing, se nem reklám. A PR egyik audiovizuális eszköze a film. PR filmek célja nemritkán a nevelés, a közvélemény értékeléseinek átformálása egy játékfilm sztorijába csomagolva. Így pl. a húsz éve bemutatott A zaklatás című filmben tanulmányozhattunk egy olyan élethelyzetet, amelyben nem egy nőt zaklat a férfi főnöke, hanem egy férfit a nő főnöke. Ennek a furcsa nemi szerep-cserés konfliktusnak a feloldására adott a film sok-sok izgalom után egyfajta megoldóképletet. (De ilyen PR-filmnek tekinthető a Tőzsdecápák, vagy a Krízispont is, csak itt a pénz a főszereplő.)

Manapság pedig A kezdő (The Intern) című színes, magyarul beszélő, amerikai komédia a ragyogó példája az ilyenfajta üzenetet hordozó PR-filmeknek.


„A menő netes divatcég az egyenlő esélyek jegyében idősebb gyakornokokat is hajlandó fogadni. De erre talán nem készültek fel: beállít hozzájuk egy 70 körüli öltönyös, diplomatatáskás úr (Robert De Niro), és munkát kér. Valaha ő is hasonló szakmában dolgozott, mondja. A cég főnöke, a megállíthatatlan tempójú és nehezen elviselhető temperamentumú Jules (Anne Hathaway) alkalmazza a férfit, és attól kezdve kénytelenek eltűrni egymást: különböző szeszélyek, különböző szokások és hasonló nyakasság ütközik össze - egészen addig, míg a sok utálatból talán barátság nem alakul.” Forrás: Port.hu


Így több élethelyzet megoldására ad kitűnő PR-es megoldást ez a film. Olyanokra, mint hogy:

• Mihez kezdjen egy nyugdíjas, nagyvárosi özvegyember magával, ha nem bírja már az egyedüllétet? 
• Hogy tudja felhasználni az idősek tapasztalatait egy fiatalosan lendületes internetes cég? 
• Mihez kezd az emberiség azzal a szerepcserével, amikor a feleség keresi a kenyeret és a férj pedig főállású apaként neveli a gyerekeket és viszi a háztartást? 

Ezekkel, a nem is olyan egyszerű kérdésekkel foglalkozik a film rendezőnője és egyben forgatókönyvírója Nancy Meyers.

A karakterekről:

Tökéletesen Robert de Nero-ra szabott a senior-gyakornok szerep, ahogyan eljut az esetlen laptop bekapcsolástól a minden helyre beilleszthető „Jolly Joker” szerepig. Ha kell soför, ha kell nagypapa, ha kell a családi krízis megoldója.

Anne Hathaway pedig kitűnően alakítja a felpörgött főnökasszonyt, aki egymaga old meg minden problémát, melynek következtében a cég és a család helyzete is kötélen táncolva imbolyog. A megoldás kulcsa pedig maga a senior-gyakornok lesz végül.

A filmben felfedezhetjük a mai kor fiatalos munkahelyét, ahol a főnökasszony biciklin közlekedik az épületben, s a fáradófélben lévő munkatársaknak kiutalhatnak egy kis gyors-masszázst, mely természetesen munkaasztalhoz jön egy csinos középkorú masszőrhölgy személyében.

Megláthatjuk azt is, hogyan hatja át egymást a két korosztály életérzése, s lesz trendi pl. a 70-es évek-beli diplomatatáska a film végére.A kép forrása

Még egy párhuzamos gondolat:


Néhány éve Bagdy Emőke egyik előadásán hallottam, hogy valahol Franciaországban egy kis településen járt. Ezen a településen az öregek otthona és a deviáns gyerekek javítóintézete egymás mellett épült. A két intézmény vezetősége gondolt egyet és kitalálta, hogy az öregek képletesen örökbe fogadhatnak egy-egy ilyen deviáns fiatalt. Gondoskodhatnak róluk, tanulhatnak velük.


Az eredmény: aktív, gondoskodó idősek, nulla depresszió és kedves, okos, figyelmes gyermekek, nulla deviancia.


A PR (Public Relations) – a bizalomépítés művészete –, tanultam egykor én is. Se nem marketing, se nem reklám. A PR egyik audiovizuális eszköze a film. PR filmek célja nemritkán a nevelés, a közvélemény értékeléseinek átformálása egy játékfilm sztorijába csomagolva. Hát így valahogy…

A madár hangjának üzenete

„A szerelem felhasítja ezt a szűk világot, és mögötte meglátjuk az egység fényét. Rácsok széttörnek, gondok lehullanak. Ebben a fénylő világban nincs semmi szomorú.”

Már megint a „Nagy Egész Felől Nézve” témájára találtam rá a Sajgó Szabolcs SJ által vezetett Párbeszád Háza-beli júniusi, „Madárszabadító, felhő, szél" (rendezte: Szaladják “Taikyo” István) filmmeditáción. A bevezetőben Szabolcs atya Assisi Szent Ferenctől talált analógiákat, s Naphimnuszból olvasott fel  Nap urunk-bátyánkról, Hold nénénkről, Szél öcsénkről, Víz húgunkról, Tűz bátyánkról, Föld anya-nénénkről. 

„Szaladják “Taikyo” István: filmrendező, játékfilmoperatőr. Fotóművésznek készült, 1993-ban végzett a Színház – és Filmművészeti Főiskolán, játékfilmoperatőr szakon. Rendezései többek közt az Aranymadár című rövidfilm, majd néhány évvel később a Madárszabadító, felhő, szél című nagyjátékfilmje. Első mesterének Hamvas Bélát tartja. Hamvas tanításai nyomán kezdte el keresni a saját útját, szellemi ismereteit a szent iratok, valamint a tradicionalisták René Gueneon, Julius Evola, Ananda Coomaraswami, tágították. 1990-ben fordult Buddha tanításai felé, 1993-ban vett menedéket Bodhgayában. 1997-ben a művészeteken keresztül találkozott a zennel, Marika Marghescu csoportjában. 1998-tól Shodo Harada Roshi tanítványa. 2000-ben kolostori elvonuláson vesz részt a Sogenji kolostorban Japánban Harada Roshi vezetésével, 2001-ben fogadalmat tesz, a Roshi hivatalosan is tanítványává fogadja és a “Taikyo” nevet adományozza neki. Jelenleg a magyarországi Onedrop közösség vezetője.”

1. Álom Húsvétkor

Máris beazonosíthatjuk, hogy ez egy „álomfilm” lesz, amelyben minden és mindenki Egy*, és mi ennek az egynek a részeiként azonosulhatunk a szereplőkkel, a helyszínekkel, hangulatokkal, tragédiákkal és örömökkel, álomban minden akadály leküzdhető…, még a folyón való átkelés is egyszer csak megtörténik. (*van egyfajta álomelemzés, amit mi magunk is gyakorolhatunk, hogy az álomban minden és mindenki mi vagyunk, a tárgyak, az emberek, az állatok, a növények, de még a gondolatok is)

Végtelen búzamezők és  -dombok látványával indul a film, felröppenő fehér galambbal, a táj áll és a kamera mozog (ebből is érződik, hogy a rendező maga egyedi látásmódú operatőr is egyben). Ebben a tájban kezdetben egy próféta arcú atya, és nem soká egy  fiú tűnik fel, aki egy kalitkába zárt madarat tanít a „szeretlek” szó kimondására. Belső monológjukat hallhatjuk, s nem is igen tudjuk megmondani, hogy melyikőjük beszél, Egy (egyforma) a hangjuk, hiszen az Atya és a Fiú, s a szentlélek Fehér galambja is Egy…(Szentháromság)

Az Atya és a Fiú találkoznak és együtt mennek egy darabon, beszélgetnek…

Az Atya meghallja a fogságba esett madarak hangját és rendre kiszabadítja őket. Ő tehát a Madárszabadító. A fiú pedig a rabmadarat tanítgatja tovább a „szeretlek”-re.

A búzamagról-búzaszemről még a Mandala-Mesélő időszakomban találtam egy gyönyörű leírást Mag és Szem címmel. Saját haiku-kalligráfiám a Szent Ignác-i Harminc Kegyelem részeként pedig ez lett:

A Húsvét kegyelmei a Talitán is megjelent.

„Aki kiszabadítja a madarakat, azt erősen megverik” – mondja a Fiú. Baljós előjelű mondat, melynek később jelentősége lesz.

-          A Hétköznapi mennyország című film kezdő és záró képsorával analóg ez az egész helyzet, ahol az apátlan hegedűs fiút hagyják helyben a társai a búzamezőben. 

-          De ez a gondolat, a jézusi megváltásra is utalhat, melynek a kereszthalálra való ítélés lett az eredménye, mely kereszt egyben a megváltás is. Saját tapasztalataim is vannak, végig jártam a Keresztutat a magam módján.

„Találkozunk, és valaki meghal” – mondja az Atya. S, hogy …nem kell sehová sem elmenni, mert

„Már ott is vagy”… Kamera most is mozog. „Akkor énekeltek, amikor akartok?” „Szakadozott életek a felhők.” „Űr…, ha a madár átrepül rajta, madármentes lesz.”  - bölcsességek hangzanak el.

2.Virágok, csillagok

A kamera a virágos réten vonul végig. Egy részletgazdag Dürer kép jut eszembe:

„Belenézel a kútba, mi az az aranyszál, amit megszakítasz? A Nap sugara…”

Isten a mi szemünkön keresztül tekint önmagára, hm...

Majd a saját könnyező pálmánk története is egybecseng ezzel a gondolattal, melyben a növényi üzenetekről elmélkedem. Könnyező pálma, Könnyező Szűz, lám megint egy analógia…

„Minden madár egy üzenettel érkezik a földre, egy üzenetet kell átadnia, egy titkot.”

Nekem is vannak madaraim itt az ablakom alatt. Itt pózolnak egy darabig, benéznek az ablakon. Nézik, min dolgozom. Ők is üzeneteket hoznak. Az élők és a már elmentek üzenetét?!  Húsvétkor egy rigó és egy varjú, járt itt… Tudom ők a szüleim, voltak. Megnézték, hogy minden úgy megy, ahogy mennie kell. (Sonka-tojás-torma-mustárt-s, hogy az ittmaradottak össze lettek-e terelve az ünnepre). De álmomban a szüleim voltak már denevérek is, akik az aranymálinkómat fogságban tartották. Szegény majdnem belehalt… Erről egy éve írtam is - Az aranymálinkóm meséje címmel -, amikor alig bírtam kilábalni a betegségből.  

„Akik elfogják a madarakat, megölik az üzenetet, amivel idejöttek.”

„Ugyanaz a madár, mindig ugyanazt az üzenetet énekli,… Néha kicsit változtat rajta, de mégis mindig azt énekli.., nem tud mást. Beszélnek, beszélnek, de az emberek nem értik. De nehogy azt hidd, hogy más nem beszél! Minden szól hozzánk,mond nekünk valamit, vagy azt hiszed nem beszél a fű, amikor fejedet ráhajtod? A madarak csak a saját hangjukon tudnak énekelni. Azt kell énekelniük, amit rábíztak. Ha megfogják őket, meghal az üzenet is.”

"Ha megfognak egy madarat elszakítják azt a fonalat, azt az aranyfonalat…, csomót kötnek rá és az gazdátlanul sodródik a szélben, és az üzenet nem jut el, meghal az üzenet."

3. Rácsok

Szonja-Szófia (bölcsesség) a lány neve, akinek a Fiú a "szeretlek"-re betanított madarat szánja, miközben a Könnyező Szűzhöz igyekszik segítségért; hogyan kelhetne át a folyón úgy, hogy a révész első éjszaka jogát elkerülhesse. 

Szófia és a Könnyező Szűz is Egy (ahogy az Atya és Fiú is) Szófia és Mária analógiája

"A szerelem felhasítja ezt a szűk világot, és mögötte meglátjuk az egység fényét. Rácsok széttörnek, gondok lehullanak. Ebben a fénylő világban nincs semmi szomorú."

4. Himnusz, fekete kutya

Az Atya és a Fiú dombtetőn levő fához igyekszik. Az Életfája szimbóluma is lehet. Közelről látszik, hogy a fele halott. (Csontváry Magányos cédrusához hasonlít.)Megpihennek mellette és fa gyümölcsével eteti a fogolymadarát a Fiú. Az Atyát is felébreszti álmából, hogy egyen belőle, de ő nem kér és szótlanul visszaalszik. Majd a Fiú felmászik a fára és így egy magasabb nézőpontból látja már a világot.

Meg is pillant egy fekete ruhás férfit, aki zarándokol, úgy tűnik egy ideig egy irányba mennek. 

De a végét egyedül járod...- mondja neki az Atya.

Gyönyörű ortodox dallamok hangzanak fel, ez a himnusz.

Majd az útelágazódásnál az Atya, a nevén szólítja a zarándokot és barátjával való békülésre biztatja. 

Jézusnak is van egy ilyen példameséje:

"Ha tehát áldozatodat a templomba az oltárhoz viszed és hirtelen eszedbe jut valaki, akinek panasza lehet ellened, hagyd ott az áldozatod az oltárnál. Menj és békülj ki azzal az emberrel. Aztán gyere és ajánld fel áldozatodat." Máté 5,23-24

A zarándok megdöbben, hogy az Atya mindent tud (a verebektől), még azt is, hogy az álmában a nagy fekete kutya ő volt... Bátyuska pedig rádöbben, hogy nagy urak a szokások, ami miatt a barátsága abbamaradt...

Apropó verebek: "Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni. Igen, mondom nektek: tőle féljetek. Öt verebet ugye két fillérért adnak? Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük. Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: sokkal értékesebbek vagytok ti akárhány verébnél." Lukács 12,4-7

A Fiú egy darabon elkíséri és rákérdez a kutyás álomra..., majd újra visszatér az Atyához... Ahogy az Atya is mondja, a rövidebb utat választva. 

A választás mindenkinél önmagánál van...

5. Felhő, Szél

"- Azt tudod-e már, hogy mit üzen ez a te madarad? - kérdi az Atya a Fiútól.

- Azt kell neki üzennie, hogy szeretem...

- Olykor minden mozog, de belül pedig minden mozdulatlan...

- Mi a neved Atyec?

- Felhő és szél"

Tehát magasabbról látja világot mint a Fiú, szabadon mozogva és mozgatva mindent és mindenkit...

A magam fotója tegnapról: Isten szeme...

Az Atya és a Fiú is alszik, álmodik tovább... 

Hogy mennek tovább és felhők is felettük...

Újabb madarak szabadulnak ki, újabb kalitkákból...

- Hol van az otthonod apám? 

- Hát hol lenne? Ahol a tied. 

- A nappal és az éjszaka, a kicsi és a nagy...

- Itt minden átbucskázik a fején és lesz belőle madár

- Nézd csak a madár átbucskázik a fején és lesz belőle mondjuk fű, vagy másik madár. Eldobják ezt,  és felveszik azt a ruhát. Tudod te ezt magadtól... csak lehet, hogy elfelejtetted.

Honnan való vagy? A madarak tudják, hogy nem innen valók vagyunk, ezért repülnek az ég felé... A növények is tudják, ezért kapaszkodnak az ég felé...

Halott madár nem énekel...

6. Szikrák, csoda

Újabb zarándok a tűznél, arról érdeklődik, hogy visz-e a Fiú ajándékot a Könnyező Szűznek. "Áldozatképpen, mert áldozatot kell hozni. Az áldozattal megváltozik a jövő... Nem múlik el semmi nyomtalanul, sem bűn, sem áldozat...

Atya bűnére is rákérdez a vándor: 

S válasz nem marad el:

- Megmenthettem volna valakit, elmondhattam volna az igazságot, de gyáva voltam és nem tettem..

- Ha egy tettet elkövetsz, már nem lesz olyan a jövő, mint annak előtte lehetett volna. Elvész örökre és születik valami más..., vagy szenvedés, vagy boldogság.

- Nagy titok az idő... 

Ha egy szemünk lenne mint Istennek..., aki nem ismeri sem a teret, sem az időt, számunkra is megszűnne mindkettő, az égő jelenben: egyszerre látnánk, ami elmúlt és azt ami következik, a jövőt...

A tűz múltja, jelene és jövője, a ki nem vágott fától a lángokba repülő pillangó hamujáig. 

A kamera mozog, a dolgok pedig állnak.

A szereplők álmodnak tovább. Egy Rubljov ikon Atya képét világítja meg a tűz és egy fehér galamb repül át a képtéren. Majd a Fiú álmában eljön a reggel  és a fehér galamb a búzamező felett is megjelenik. Zúgnak a harangok. Majd felébred és az éjszakában szabadon engedi madarát. Szófia miatt Máriának ajánlja áldozatát.

7. Szél, galambok

A Könnyező Szűz szabadította ki a madarat, s a kalitka feleslegessé vált.

Útelágazódás fűháromszögében elválik az Atya, s a Fiú.

"Találkozunk és valaki meghal."

A fiú a révhez ér, a révész nincs sehol. Tanakodik, hogyan érhetne át. 

8. Boldogság, madarak

Az Atya megpróbáltatásai jönnek. Megjelenik a kaszás, s később felbőszült parasztok verik agyon és gyalázzák testét. 

A Fiú pedig álmában átér és Szófiára rátalál, az üzenethozó madár - kit korábban elengedett -, felettük repdes.

Felhőket látunk, ahogy a Fiú és az Atya láthatja alulnézetből. Majd a felhők szemszögéből látjuk a zöld erdőt.

"Az ég határtalan áttetsző űr, a legvégső határig. Így midőn egy madár átrepül rajta, madármentes valóban."

A film nagyon megérintet, mintha velem történt volna, eggyé váltam a tájjal, a szereplőkkel, átéreztem fájdalmukat, felismeréseiket, s boldogságukat.

Az ablakomból néhány éve folyamatosan fotózom, madarakat, a felhőket, a Napot, a Holdat, s az időjárásnak változásait. A Serendipity írásom végén rátalálsz ezekre a képekre is. 

Erre a madárkára pedig Bükfüdőn találtam, rozsdás mentéjén fehér kereszttel.

A teljes film 

2015. június 27.

Antalffy Yvette